A hit a személy erkölcsi értéke, amely megnyitja benső világát a másik ember felé, bizalommal tölti el a jövővel szemben. Felfedezi az élet csak általa felismerhető titkait, szépségeit, örömét. A hit látás, tapasztalás, végső lényegében megmagyarázhatatlan, csak az emberre jellemző jelenség. A hit könnyű és nehéz. Számon kéri az értelem, az akarat, a szív belőle akar élni. Hinni csak igaz értékekben érdemes. Hinni csak hitelt érdemlő valakinek szabad és lehet.
Mindennél több kell az embernek, aki a Végtelenre nyitott lény, Természetfelettire hivatott és egymás között igaz közösségben tud kibontakozni. Ehhez a hit teljessége kell: a vallásos hit. A vallásos hit elfogad egy tökéletes Személyt, akit Istennek nevez. Isten tekintélye miatt meggyőződéssel hisz önmaga értékében, a másik ember méltóságában. Hisz a halálon túl folytatódó életben, az Igaz, a Jó a, Szép értékek végső győzelmében.
Pál apostol tanítása szerint a hit „reményeink szilárd alapja, és nem látott dolgok igazolása.” A hit természetfeletti erény, amely elfogadja, amit Isten kinyilatkoztatott, nem mert értelme számára evidens (teljesen érthető), hanem mert Isten mondja.
A hit az őt személyesen megszólító Istennek adott személyes válasz. A hitben személyes kapcsolat létesül ember és Isten között. Nevükön szólítják egymást. Erre van szükségünk! Sőt ez alapozza meg hitünket az emberben. Istenbe vetett hit szeretetben fordul embertársa felé. Vallásos hit nélkül az emberbe vetett hit könnyen közömbösséggé, sőt ellenségessé tesz.
Végül mit szóljunk a bevezetőben említett illuminált emberhez? Semmiféle ítélet ne legyen bennünk. Hiszen lehetséges, még nem szólította meg Isten. Jézus mondja: „Senki nem jöhet hozzám, hacsak Atyám nem vonzza őt.” – Hiszek – mondjuk a szót, de gondolkozzunk el, hitünk mélysége vagy magassága elér-e a Végtelenig? – Szólított az Isten? Mit válaszoltam? A Jelenések könyvében Isten kijelenti, hogy az ember legyen hideg, vagy meleg, de ha langyos (közömbös), kiveti a szívéből. (Jel 3,16)
Mácz István
