20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

A Budai úti iskola 100 éve

E törvény hatására Cegléd határában is gombamódra kezdenek szaporodni az elemi iskolák. A Budai út kedvező földrajzi fekvésének, a vasút, és a főváros közelségének köszönhetően gyorsan népesedik, itt is szükségessé válik tehát egy iskola megnyitása. Az iskola építését Máté Bálint és Parázsi József kőműves mesterekre bízzák. Az első évet 1914-ben az anyakönyvi adatok szerint 71 tanuló fejezi be, Csoma Dénes tanító vezetésével. A tekintetes tanító úr nevével (hisz ez a megszólítás illette meg a tanítókat akkoriban) még néhány évig találkozhatunk az iratokban, a legismertebb tanítók azonban a két világháború között Tóth Antal és Újváryné  Bogár Gizella voltak. A nyolcosztályos általános iskola megszületése után a tanulói létszám látványosan emelkedik, az 1970-es években 300 fő fölött jár, így két párhuzamos osztály működésére is van lehetőség. Komoly beruházások történnek, felépítenek 1972-ben egy új épületet, kialakítják a gyakorlókertet, bővül a sportpálya, új vizesblokk épül. 1966-2011-ig működött a „kisegítő” tagozat, melynek motorja Petrényi Ferencné volt. 

Sok tanító és tanár tanított az iskolában, de néhányan az egész tanítói pályafutásukat itt töltötték el: Ondok Jánosné (Léta Edit) 1948-1983, Gács Ferenc 1947 és 1977, (1952-1977 igazgató) Rátóti Istvánné (Bicskei Mária) 1956-1992-ig (1977-1992 igazgató-helyettes, kiváló ember, nagyszerű főnök és igazi példakép) Reznák Anna 1973 és 1999 között tanítottak az iskola falai között. 

A rendszerváltás után sokszor állt az intézmény a megszűnés küszöbén, sokat vitatkoztak a jövőjén, de az utóbbi években szerencsére csend van körülötte, és ha csak a Táncsics iskola tagintézményeként is, de minden nap gyerekzsivajtól hangos az udvar.

Ez az iskola a szeretet hatalmáról, és nem a hatalom szeretetéről szól. Az ide járó gyerekek nap mint nap részesülhetnek e különleges kegyelemben, és ezt vihetik innen magukkal legfontosabb útravalóul.

Isten éltessen sokáig Budai úti iskola!

Fotók az évforduló alkalmából rendezett ünnepségről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...