22.8 C
Cegléd
2026. július 24. péntek
spot_img

Kis Attila függetlenként folytatja

A sajtó nyilvánossága előtt a Városháza tanácstermében jelentette be Kis Attila önkormányzati képviselő, kilép a Jobbikból és függetlenként folytatja képviselői munkáját. „Hat és fél évig voltam a Jobbik tagja, ezen belül négy évig a ceglédi szervezet alelnöke, két és fél éven át pedig Pest megye 15. számú választókerületében a párt választókerületi szervezője. A Jobbik helyi meghatározó személyiségeként Cegléd lakossága felé kötelességemnek érzem indokolni döntésemet. – áll a felolvasott sajtóközleményben. „Döntésem oka a helyi szervezet elnöke Korondi Miklós és köztem kialakult kezelhetetlen erkölcsi és politikai feszültség, mely személyem félreállítása és lejáratása céljából párom édesapja és a Cegléd-Ugyeri Polgárőr Egyesület tagjainak koholt vádak alapján történő alaptalan rágalmazásában csúcsosodott ki. A konkrét üggyel kapcsolatban természetesen a jogi lépések folyamatban vannak.” – fogalmazott a képviselő.

A jelenlegi ciklus alatt egyébként már a második Jobbikos önkormányzati képviselő válik meg pártjától. Pálinkás Miklós a párttól és képviselőségtől „az elképzelések nem egyezése miatt” vált meg, és lapunk munkatársától hallott először Kis Attila bejelentéséről: – Attilának és Miklósnak közismerten nagyon jó volt a viszonya, jól megértették egymást politikai elképzelésekben és a magánéletben is. Attila sokat dolgozott nemcsak a helyi, de az országos szervezetben is. Úgyhogy nagyon meg vagyok lepve. Viszont mindkettőjüknek határozott elképzeléseik vannak, amelyekhez ragaszkodnak. 

Kis Attila döntésének háttere személyes ellentéteken, konfliktusokon túl másra is visszavezethető. Egy a helyi Jobbik életét ismerő elemző szerint: „a helyi vezetés esetében nem sikerült fölé kerekedni a kizárólagos politikai prioritásoknak. Az országos szervezet érdekeinek alárendelték a helyi ügyeket. Attilából valószínűleg kitört az „először vagyok ceglédi és utána jobbikos” hozzáállás.” A választásokhoz közeledve pedig az is figyelemreméltó tény, hogy a párt országos vezetése a csemői lakos Vollner Jánost favorizálja a választókerületben Korondi Miklóssal szemben, akinek szemében így felértékelődhet a következő ciklusra megüresedő önkormányzati képviselői szék.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...