12.1 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Megvan a város tortája!

A Zöldházak Cukrászda gesztenyepiskótás körtekrémtortája lett Kossuth Tortája – jelentették be a korábban a Kossuth Napokra épülve meghirdetett pályázat eredményét. A nyertes torta egyben a Kossuth Emlékév tortája is lesz, amely ez év szeptemberétől jövő év szeptemberéig tart és mellyel a város fennállásának 650. évfordulóját ünneplik majd.

Első alkalommal hirdette meg Cegléd Város Önkormányzata 2013-ban Kossuth Torta pályázatát. A nem véletlenül Cegléd egyik emblematikus rendezvénye köré hirdetett verseny nyertes tortáját szeptember 18-án ismertették a sajtó képviselőivel a Városházán. A pályázatra csak ceglédi cukrászdák, pékségek jelentkezhettek és fontos kikötés volt, hogy a versenymunkáknak mandulát és diót kellett tartalmazniuk, illetve gyümölcstartalmú tortánál ügyelni kellett arra, hogy olyan gyümölcs felhasználásával készüljön, amely egész évben kapható. A versenymunkák továbbá kizárólag olyan alapanyagokat tartalmazhattak, amelyek a XIX. században is beszerezhetőek voltak, ezért nem tartalmazhattak aromákat, fondokat, növényi tejszínt, margarint és modell burkolóanyagot. 

Földi László polgármester az eredményhirdetésen elmondta: örül annak hogy a Kossuth évforduló kapcsán meghirdették a torta versenyt, aminek nem rejtett célja a hagyományteremtés. Hozzátette: bízik abban, hogy a későbbiek folyamán egyre több helyi cukrászda fog résztvenni a kiírt pályázaton. A gesztenyepiskótás körtekrémtorta után a szintén Zöldházak Cukrászda jóvoltából készített mandulás kajszitorta a második, míg a Korona Cukrászda diós mandulatortája a harmadik helyen végzett. A zsűri tagjai Terecskei Rita, a Zanzibár zenekar énekese, Földi László polgármester, Kiss Zoltán a Cukrász Ipartestület mestercukrásza, valamint Baranyi Tibor és Huszár Péter, az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatója és szakoktatója voltak.

A versenyre jelentkezett tortákat a mai napon történő, a XVIII. Kossuth Toborzó ünnepélyes megnyitóján tálalják majd fel. A nyertes receptet nyilvánosságra hozzák és a nyertes torta a Kossuth Toborzó Ünnepély után árusítható lesz.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...