17.8 C
Cegléd
2025. április 25. péntek
spot_img

Győzött a Közgáz csapata

Fotók az eseményről itt…

Beszámoló a résztvevőktől: A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola öt napig tartó történelemversenyen mérette meg magát. Ez 2009 óta minden évben megrendezésre kerül a magyar és lengyel tanulók részére, de az idei rendhagyó volt. Nem csak két nemzet tanulói vetélkedtek egymással, hanem horvát nyelvű diákok is részt vehettek a versenyen.

A versenyre való bejutás idén meghívásos alapon történt, és a korábbi eredményeket nézve a szervezők (Veszprém Megye Önkormányzata) bizalmat szavaztak a Közgáznak. Osztálytársunkkal, Progli Lászlóval és felkészítő tanárunkkal, Kovács Zoltánnal vettünk részt a nemzetközi megmérettetésen. A tanár úrtól nagyon sok biztatást kaptunk, mind a tudást, mind az önbizalmat illetően. Az egész mezőny a zánkai Új Nemzedék Központban volt elhelyezve, ezáltal lehetővé téve a közös programok megrendezését, amiben a helyi tanulók sokat segítettek. Az elmaradt hajókirándulás helyett rendezett sportfoglalkozás, a másnap tartott kézműves foglalkozás és a néptáncbemutató is bizonyára mindenkit maradandó élménnyel gazdagított.

A verseny témája az Osztrák-Magyar Monarchia I. világháborús szereplése volt. Az első fordulóra szerdán került sor, ahol egy 25 kérdésből álló feladatlapot kellett kitölteni, de nem csapatban, hanem személyenként. Ez a forduló döntötte el a csapatversenyt, illetve beleszámított az egyéni eredménybe is. A következő fordulóra, a szóbelire az írásbeli alapján 26 fő, köztük a 3 közgázos versenyző jutott tovább. A magyar, lengyel és horvát anyanyelvű zsűri előtt kellett az általunk kihúzott két kérdésre, rövid felkészülési idő után, válaszokat adni. A verseny eredményhirdetésére csütörtök délután, a zánkai középiskolában került sor. Az ünnepséget a horvát nagykövet is megtisztelte beszédével. Felkészítő tanárunknak, Kovács Zoltánnak hála, csapatunk történelmet írt ezen a versenyen. Az eddig megrendezett versenyeket is figyelembe véve a Közgáz csapata az első magyar csapat, amely diadalmaskodni tudott, és egyéniben is kiemelkedő eredményt ért el.

Azokat az élményeket, amelyeket ezalatt a pár nap alatt szereztünk, felejthetetlenek. Sajnáljuk, hogy a következő évre át kell adnunk a stafétát, de biztosak vagyunk benne, hogy jó eredménnyel végeznek a Közgáz tanulói, és továbbviszik az iskola jó hírnevét, ahogyan ezt mi is tettük.

Nagy Dóra, Sinka Cintia 13. b

A versenyről bővebben itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...

A természet szuperélelmiszerei az egészséges életmódért

A modern táplálkozástudomány egyik legizgalmasabb területe a szuperélelmiszerek világa....

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...