19.3 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Eldobált kutyák a határban

A Ceglédi Állatmenhely honlapján tette közzé azt a közleményt, miszerint: „egyre több a dobozban kidobott kölyök”, 3 napon belül a harmadik alom – összesen egy hétvége alatt 20 kutyakölyök – érkezett a menhelyre. A ceglédi állatvédők szerint „a sok felelőtlen állattartó egyik napról a másikra elszakítja a kölyköket az anyjuktól, aztán kidobják őket, út mellé, vagy éppen egy dobozban a menhely elé. A kölykök férgesen, bolhásan, kullancsosan kerülnek be. Sok közülük a másnapot sem éri meg. Hiába próbálunk megtenni mindent értük, a segítség sokszor már későn érkezik.” – áll a felelős állatgondozás területén változást sürgető közleményben.
Azonban nemcsak a kölykökre, de az idősebb fajtiszta kutyákra is rájár a rúd az utóbbi hetekben. – mesélte lapunk munkatársának tapasztalatait a Ceglédi Állatmenhely vezetője, Soltész Lászlóné: – A 4-es út mellé hívott ki bennünket egy hölgy azzal, hogy 7 idős uszkárt talált Cegléd határában és a kocsijába véve elhozta őket. Még aznap három öreg agyonelletett csivavát raktak ki egy dobozban az utcára. Az a tapasztalatunk, hogy egyre több fajtiszta idős, vagy hibás kutyától szabadulnak meg a tenyésztők, mert már nem hajtanak hasznok nekik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...