19.3 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Sportosztály indul a Közgázban?

A CVSE Labdarúgó Szakosztályának utánpótlás szakágvezetője, Wachtler J. György számos jóhírről tájékoztatta lapunkat az utánpótlás háza tájáról. 

– Nagy öröm számunkra, hogy megújult a Bozsik program. A legkisebbek, U6 és U7 korosztály fesztivál jellegű sportnapja, látványos, sok eszközzel történő lebonyolítása még érdekesebbé tette a programot. Már szinte biztos, hogy a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2014 őszétől öt éves Sportosztályt indít, a ceglédi, környékbeli sportágak művelői számára. Kollégiumi lehetőséggel ez fantasztikus előrelépés lesz. Azzal együtt, hogy a Gimnázium épületében működő School of Business intézmény elindította az OKJ-s, sportszakmai képzést. Ezzel kitolódik a tehetséges sportolók beérlelődési ideje és a továbbtanulási döntési kényszer is. Tehetséges játékos pedig akad bőven, a CVSE NB II-s felnőtt csapatának Liga Kupa mérkőzésén a saját nevelésű Szabó Martin és Viniczai Viktor is pályára lépett. Hamarosan Farkas Barna, Hazafi Ákos és Szekeres Bence is megküzdhet ezért a lehetőségért.

Október 24-én, csütörtökön 14 órától ünnepélyes keretek között avatjuk fel a nemzetközi méretű és kisebb műfüves pályákat, mely rendezvényre szeretettel várunk minden érdeklődőt, különös tekintettel a hajdani ceglédi labdarúgókat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...