– A média világa nem idegen neked, a szüleid alapították a Club tévét. Miért éppen a rádiózást választottad?
– Igen, kicsit beleszülettem ebbe az egészbe, a média világában nőttem fel. Legkorábbi emlékem amint az ágyon ülve kis kamerával rögzítem a saját „műsoromat”. Tehát „nyomokban” bennem van a tévés is, de a rádiózást jobban szeretem. Havas Henrik médiaiskolájába járva ismerkedtem meg Csiszár Jenővel, aki sokszor elvitt magával a Juventus-hoz. Ott döntöttem el, hogy a rádiózás és semmi más. Sok rosszakaró mondja, hogy azért vagyok itt 16 éve, mert nem kellek máshová. Az igazság azonban az, hogy hívtak nagy rádiókba, de én szeretem Ceglédet, az itt élőket és nem utolsó sorban kényelmes is helyben dolgozni. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy fél éve megkért a Szolnok Fm vezetősége, hogy segítsek be néha. Ott ragadtam. Ma már minden délután ott is dolgozom.
– Tizenhat év nem kevés idő, különösen rádióban. Ennyi idő után az emberben már közvonalazódik mit szeretne igazán. Neked milyen terveid vannak?
– „Olyan” rádióműsort szeretnék vezetni, mint amilyen az amerikai Howard Stern-é. Nagyon megosztót, vagy akár polgárpukkasztót. Mindegy hogy hívjuk, csak azt csináljam, amit szeretnék. Ezt sajnos ma Magyarországon úgy, ahogy ott működik, nem lehet. Ráadásul Howard műsora a tévé és a rádió keresztezéseként működik: beszél a mikrofonba, de egy kamera is rögzíti. Tévé és rádió egyben. Egy ilyen stúdióban szívesen dolgoznék.
– Mi jelenti neked a legnagyobb kihívást és a legnagyobb örömet a rádiózásban?
– Ebben a szakmában az a rossz, hogy ha a magánéletedben valami negatív történik, nehéz megjátszani a mikrofon előtt a vidámságot. Sok éves gyakorlat kellett nekem ahhoz, hogy le tudjam ezeket küzdeni, hogy a hallgatók ne hallják a hangomon. Ez kihívás. Örömet pedig az szerez, hogy olyan embereket ismertem meg, akikkel talán soha nem találkoztam volna, ha nincs a rádiózás. Büszke vagyok arra az országos ismeretségi körre, amit ennyi év után magaménak mondhatok.
