14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Két 16 éves lány halt meg a ceglédi balesetben

{jcomments on}Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Cegléden vasárnap hajnalban, a jármű utasai közül ketten életüket vesztették.
Két 16 éves lány halt meg abban a balesetben, amely vasárnapra virradóra történt Cegléden egy útkereszteződésben – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint az egyik fiatal a helyszínen elhunyt, a másik a kórházba szállítást követően halt meg. A korábban közöltekhez képest a rendőrség arról tájékoztatott, hogy az autóban nem öten, hanem hatan utaztak.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel azt mondta az MTI-nek, hogy a jármű vezetője előzés közben elvesztette uralmát az autó felett, és villanyoszlopnak ütközött Cegléd belvárosában. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Egy facebook-os bejegyzés szerint a két lányt Kittinek és Brigittának hívták, az egyikőjüknek születésnapja volt. A sofőr előzés közben elvesztette az uralmát a kocsi felett, ekkor csapódtak neki egy oszlopnak a kereszteződésben.

Fotó: police.hu / facebook

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...