19.3 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Szigethalmi kirándulás

Az Emese Parkot követően, Ráckevén, a Savoyai-kastélyban magát a barokk kastélyt és Fegyó Béla festőművész kiállítását csodáltuk meg. A festő egyik kedvenc témája szülővárosa, Ráckeve, melyet nagyon készségesen mutatott be nekünk, sőt, elmesélte a kastély érdekes történetét is. Az épületet hangulatos belső udvart zárja közre, melynek fái védettek, hátsó díszparkjának újratelepítése megkezdődött. A kupolát a korábbi zsindely helyett rézlemezzel fedték, az előtte lévő terasz korlátján mitológiai alakok szobrait láthatjuk. A középső feltehetőleg magát az építtetőt, Savoyai Jenő herceget ábrázolja. A mellvéd fölött a hercegi címer van. Ezeken kívül még elmondta nekünk a művész azt is, hogy a kastély volt már magtár az 1950-es évektől az 1980-as évekig és menedékház is a világháborúk alatt, most pedig szálloda és hétvégenként esküvők kedvelt helyszíne.

A következő megállónk a Savoyai-kastély mögött lévő cukrászda volt, ahol nagyon finom édességeket kóstolhattunk meg, köztük a kastélytortát is. A nap végére elfáradtunk, de nagyon sok élménnyel gazdagodtunk az Emese parkban és sok érdekességet megtudhattunk Ráckevéről.

Csizmadia Lilla Gréta, Podráczky Noémi, 10.d

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...