28.9 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Felesleges KRESZ TÁBLA?!

Az egyik Hattyú utcai lakó hívta fel a figyelmemet az alábbi KRESZ táblákra. A Kőrösi úti bevásárlóközpont elkészülte után nagyon helyesen rendbe hozták a Hattyú utcai aszfalt utat és az árkot és hogy ezt védjék táblákat helyeztek ki az út két végére. Ez megtiltotta a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű gépjárművek behajtását és a sebességet 30 km-re korlátozták. Ez így rendben is lenne, ha a Kőrösi út és a Török Ignác út között nem lenne még két utca. Ugyanis, mind a Török utca, mind az Etelka utca kereszteződése feloldja a kihelyezett táblákat, tehát aki ezen utcákból hajt be a Hattyú utcába, akár 3,5 tonna feletti kamionnal, akár autóval, motorral is száguldozhat mindkét irányba.

A lakók hiába kérték eddig az illetéseket, úgy látszik a spórolás addig gyűrűzik,míg valamilyen súlyos közúti baleset nem következik be, vagy az út és az árok visszakerül a régi rossz állapotába. Ceglédi illetékesek: ilyen sok pénzünk van?

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...