21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

A Sportmúzeumban tartotta közgyűlését a PEMESZ

Patinás helyen, az ország első vidéki sportmúzeumában tartotta meg 2013. november 06-án rendkívüli közgyűlését a Pest Megyei Szabadidősport Szövetség. A tanácskozás előtt a Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány (a szövetség legújabb tagszervezete) elnöke Magyar László rövid tárlatvezetést tartott a tagszerveztek képviselőinek. A gyűjtemény legfrissebb felbecsülhetetlen értékű darabjai a ceglédi születésű Zsengellér Gyula 39-szeres válogatott világbajnoki ezüstérmes (1938) Európa-válogatott, Európai aranycipős (1939, 1945) labdarúgó relikviái. Az 1999-ben Cipruson elhunyt legendás hírű labdarúgó földi maradványait kívánságának megfelelően 2013. november 23-án helyezik el végső nyughelyére Cegléden.

A temetés után ünnepség keretében róla nevezik el a Sportmúzeum egyik emléktermét. A sporttörténeti gyűjtemény megtekintése után kezdődött az érdemi munka. A küldöttek elfogadták a szövetség alapszabályát, melynek módosítása a 2011. évi CLXXV. törvény (Civil törvény) hatályba lépése miatt vált szükségessé. Tisztújításra is sor került. Scherr Zoltánné dr. a Felügyelő Bizottság tagja nemrégen elhunyt. Az FB új tagjának Dely Mártát választották meg.

A harmadik napirendi pontban Jezerniczky Attila ügyvezető elnök beszámolt az elmúlt időszak tevékenységéről, az elérhető pályázati lehetőségekről és a terület sporton belüli hátrányos helyzetéről is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...