21.6 C
Cegléd
2025. május 21. szerda
spot_img

Előzetesben a mobiltelefon-tolvaj – Rendőrségi Összefoglaló

Gy. József eddig ismeretlen társával együtt 2013. november 3-án Cegléd, Rákóczi úton leszólított egy járókelőt és vészhelyzetre hivatkozva elkérte a mobiltelefonját. Amikor a sértett elővette azt, akkor a 18 éves gyanúsított kikapta a kezéből, és társával elmenekültek a helyszínről. A Ceglédi Rendőrkapitányság Gy. Józsefet gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését, melyet a Ceglédi Járásbíróság 2013. november 7-én elrendelt.

Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött

A Ceglédi Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. november 1-jén a kora délutáni órákban érkezett telefonhívás, miszerint egy törteli lakost a szomszédja pisztolynak látszó tárggyal fenyeget. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították P. György 36 éves törteli lakost, aki ellen zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás- szabadlábon hagyása mellett- a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán. A helyszínen megállapítást nyert továbbá, hogy a pisztolynak látszó tárgy egy Beretta másolat, amelyet öngyújtóként lehet használni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...

„A ceglédi iparosokban van civil kurázsi”

A Cegléd és Térsége Ipartestület megtartotta éves közgyűlését. A...