21.5 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Benn fogjuk tartani a csapatot!

A Ceglédi VSE vezetősége október végi döntése értelmében a gyengébb szereplés miatt menesztették Ványi Zsolt vezetőedzőt, akinek utódja Kiss László lett. Az események hátterében egy belső informátorunk szerint az állt, hogy „Ványi túl közel engedte magához a játékosokat, ezért ultimátumot kapott, hogy ha a következő két meccset sem hozza, akkor megköszönik a munkáját.” Az új edző Kiss László esetén ez a veszély, nem fenyeget. 

„Drasztikus stílusa, tekintélye és múltja is van ahhoz, hogy megtartsa a három lépés távolságot a játékosoktól, ráadásul Cegléden ismerik is.” – utalt forrásunk az edző néhány hetes ceglédi edzősködésére 2007-ben. A Mini Menottinak is becézett 64 éves szakvezető legutóbb itthon Pécsett volt edző, külföldön dolgozott Kanadában és a Maldív-szigeteken is. Lapunknak adott interjújában terveiről is beszélt.

– Néhány hete, hogy megkezdte ceglédi munkáját. Milyenek az első benyomásai?

– Cegléd életében nagy szerepe van a sportnak, így a focinak is, látható ez a sportlétesítmény beruházásokból is. Azt látom kezd a minőségi sport felé elindulni a ceglédi sportélet. Nagy célokat a csapattal kapcsolatban, most még nem fogalmazok meg, mert az ismerkedés fázisában tartunk, de az NB2-ben mindenképpen benn fogjuk tartani a csapatot. Jelen pillanatban más céljaink nem lehetnek. Nagy kihívás a jelenleg – fizikailag és agyban is – rossz állapotban lévő fiúkkal dolgozni. Viszont pozitívum az, hogy az itteni sportvezetők, támogatók éjt-nappallá téve, erejüket megfeszítve a sikerünkön dolgoznak. Nekem Pákozdi Benő, a ceglédi foci szerelmese három évtizede barátom, személyes jó kapcsolatunkon keresztül kaptam a felkérést az edzői feladatra. Úgy gondolom eleget harcoltam, most már csak barátok között, támogató háttérrel szeretnék dolgozni, Ceglédet egy nyugvópontnak szánom.

– Utalt a harcokra. Ön a magyar foci jelenlegi állapotának edzői szinten talán legismertebb kritikusa. Ceglédre is jellemzőek ezek a problémák?

– Nyilván a labdarúgás problémái mélyen gyökerezők, nem tudjuk a saját árnyékunkat átugrani. Közel 40 éve vagyok edző, ebből 30 évet itthon, 10-et külföldön dolgoztam, tehát van rálátásom a focira. A magyar labdarúgásra jellemző problémák – etikai, erkölcsi problémák, a játékosok gyenge képességei, rossz kondíciója, az edzők tekintélyvesztése – azok itt Cegléden is tetten érhetők. Viszont korrektebb az emberek egymás közötti viszonya, a sportvezetők tenni akarnak a városért, a csapatért, nehéz körülmények között is. Ez nekem nagyon szimpatikus. Ezek a vezetők még nem lelki sérültek, velük egy dalt akarunk fújni.

– Van olyan dolog, amit Cegléden máshogy fog csinálni, mint eddig?

– Igen, megvalósítom régóta dédelgetett álmomat, ami az utánpótlás neveléssel kapcsolatos. Célom, hogy a gyerekeket jobban idekössük a klubhoz és így néhány év múlva, minél több ceglédi nevelésű játékos legyen a csapatban. Meggyőződésem, hogy ha a csapat gerince ceglédiekből állna, akkor 500-1000 emberrel több jönne a meccsre és tudjuk, hogy a futballt közönség nélkül nem lehet játszani.

Fotók: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...