14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Konzultáció a gyerekekért

 

Az eseményen az október elsejével a bűnügyi osztályt vezető Ámán András is felszólalt és megosztotta tapasztalatait az általános iskolásokat érintő bűncselekmények terén. Az iskolai bántalmazáson és a lopásokon túl hangsúlyozta a közösségi oldalak veszélyeit, a kábítószer rohamos terjedését és a családban áldozattá vált fiatalok helyzetét is. 

A nyugdíjazása után szeptember elsejétől ismét a rendőrség munkáját segítő Bánhidi László rendőr őrnagy, bűnmegelőzési tanácsadó is jelen volt a konzultáción. Az országos iskolai bűnmegelőzési program célja, hogy a kijelölt iskolákban dolgozó tanácsadók, a diákokkal és pedagógusokkal napi szintű bizalmai kapcsolatot alakítsanak ki. Ha bárminemű rendőrségi jellegű probléma merül fel, – illetve bűncselekménnyel összeköthető – akkor a tanácsadótól lehet kérni tanácsokat és ő visszacsatolja, ha kell az információkat a rendőrség részére is. 

A programnak köszönhetően az őrnagy jelenleg három középiskolában, a Bem, az Unghváry és a Török János iskolában tart előadásokat városunkban. – hangzott el a konzultáción – ahol 78 osztály 2000 tanulója érhető el. A program visszajelzései pozitívak mind a diákok, mind a tanárok részéről. Az előadások témája főként az iskolai erőszakot és a drogprevenciót öleli fel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...