26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Népdaléneklési verseny hetedszer

Hetedik alkalommal rendezik meg a Kodály Zoltán Népdaléneklési versenyt a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolában. Idén a résztvevők sokasága miatt kétnapos lesz a rendezvény, melynek az első – alsós tagozatosok számára rendezett – fordulója a mai napon zajlott.

A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola tanulói töltötték meg az intézmény tornatermét a Kodály Zoltán Népdaléneklési Versenyen, ahol november 19-én alsós gyermekek várták, hogy egy kötelező és egy szabadon választott népdallal kiálljanak a zsűri elé. Miután Dr. Nagyné Kecskeméti Ágnes közreműködésével a diákok beénekeltetése megtörtént, Rimóczi Gábor, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket és nyitotta meg a hetedszer megrendezett versenyt.

Idén a kötelező dal a „Két szál pünkösdrózsa” volt, amit egy-egy szabadon választott népdal követett és amiknek alapján a Lakosné Fülöp Ágnes, Sápi Tamásné és Wendler Tibor alkotta zsűri meghozta döntését. Az első nap hatvan, a másodikon több, mint negyven, azaz összesen több, mint száz műsor hallható a két nap alatt. A körülbelül százötven tanuló részvételével zajló versenyen szóló és csapat kategóriák vannak – ez utóbbiba maximum hat fő részvételével – valamint van hangszeres kategória is.

Az intézmény tanára, Hamar Lászlóné a verseny kezdetekor elmondta: a verseny egyre sikeresebb, amit igazol az a másfél száz jelentkező, akik miatt két naposra nőtt a verseny. Elmondta: minden résztvevő kap kitüntető oklevelet – bronz, ezüst és arany minősítésben – és a legjobbak kiemelkedő minősítésben részesülnek, illetve a legjobb – alsósoknál és felsősöknél külön – hagyományosan egy serleget fog kapni. A népdaléneklési verseny következő fordulóját holnap rendezik meg az iskola tornatermében.

Több fotó az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...