17.8 C
Cegléd
2025. április 25. péntek
spot_img

Míg dolgozott, kirabolták

Bent aztán felfordítottak mindent, amit lehetett elvittek: minden élelmiszert a hűtőből, a kávéfőzőt, cd lemezeket, a setup boxot, hangfalakat, de még a konyhai edényeket is. Egy kanalat nem hagytak nekünk! Ruhákat is elvittek, főleg a feleségemét. Látni lehet, hogy kipróbálgatták a technikai eszközöket, hogy jók-e, ami javításra szorul azt itt hagyták. – tesz nehéz helyzetükben nem kis humorérzékről tanúságot a negyvenes éveiben járó férfi, látszik nagy gyakorlata van már a túlélésben.

A rendőrség a hívás után tíz perc múlva a helyszínen volt, a nyomozók rögzítették is a nyomokat. A jelen lévő környékbeliek lapunk munkatársának elmondták az eddigiekhez képest rengeteget javult a közbiztonság Ugyerban. Ez pedig egyértelműen a fokozott rendőri jelenlétnek köszönhető. Egy helybéli családapa elmesélte, amikor meglátta a rendőrautót egy reggel a dűlőjűk végében, odament megköszönni a rendőröknek, hogy itt vannak.

– Négy-öt bűnöző életmódot folytató család már elköltözött, mert nem bírják a rendőri jelenlétet. Körülbelül ugyanennyi család van még itt, akik viszont nem hagytak fel a tevékenységükkel. Azt üzenem, mondják meg a rendőrségnek: csak így tovább, az új kapitánynak gratulálunk. A hozzáállás és a rendszeresség a járőrözésben megtette hatását. De még mindig sok a csellengő, bámészkodó, láthatóan rossz szándékú ember, akik kifigyelik ki mikor megy el dolgozni, aztán leadják a fülest és jönnek betörni. Mint most is. – mesélte egy 12. dűlői férfi.

A K. Ferenc tanyáját szétromboló betörők egyelőre tudomásunk szerint még nincsenek rendőrkézen. De a jó hír az, hogy nemcsak rossz emberek vannak: estére – a kiszedett és már nem visszaépíthető helyett – új ablakot kapott a szerencsétlenül járt házaspár egy ismerőstől, mások pedig tartós élelmiszerrel és konyhafelszereléssel segítették a sokadik újrakezdést.

Több fotó a helyszínről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...

A természet szuperélelmiszerei az egészséges életmódért

A modern táplálkozástudomány egyik legizgalmasabb területe a szuperélelmiszerek világa....

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...