11.7 C
Cegléd
2025. május 16. péntek
spot_img

Ceglédre is jön az újabb 21 milliárdból

A Népszabadság szerdán címlapsztoriként írt arról, hogy információi szerint Kisvárdától Gyirmótig újabb bő két tucatnyi labdarúgó pályát, stadiont újítanak fel állami pénzből, köztük a ceglédit is. A kabinet előtt lévő javaslat huszonhat létesítmény felújítását és kibővítését irányozza elő a 2016-ig terjedő időszakban. A projekt költsége több mint huszonegymilliárd forint. Cegléd 400 millióval számolhat.
A lap szerint nyilván a többség megkérdőjelezi a kormány stadionépítési programjának ésszerűségét, ugyanakkor találni tények mentén sorolható érveket is mellette:
– A sport, mint önálló nemzetgazdasági ágazat a rendszerváltás óta nettó befizetője a költségvetésnek. Értsd: több bevétele volt eddig évente az államkasszának, mint kiadása.
– Ehhez képest a sport, ezen belül a labdarúgás infrastruktúrájára a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem költött – ezért maradhatott nettó befizető. A sportcélú ingatlanok többsége az 50-es éveket idézi. Mindezen felül eközben megszűnt, átalakult több, mint ezer sportcélú ingatlan, amelyek privatizációs bevétele szintén a mindenkori államkasszát gyarapította.
– A fejlett országokban a GDP 1.5-2 százalékát költik sportcélra. Magyarországon ez a rendszerváltás óta 0,4-0,5 százalék.
– Akárcsak számos más országban, a magyar kormány állami nagyberuházásokkal próbálja élénkíteni a gazdaságot. A stadionrekonstrukciós-program is ennek a része. Az építőiparban több ezer embernek ad munkát, nem beszélve a visszafolyó áfa bevételekről. Az 1-3 pontok elfogadása esetén a kormány nem csinál mást, mint 23 év adósságának egy részét próbálja rendezni az ágazat, az abban érdekelt állampolgárok felé.
– A legnagyobb beruházások az un. multifunkcionális stadionok lesznek – Fradi, Debrecen, Puskás Stadion. Itt nem csak labdát kergetnek majd. A Fradi pályán esküvőtől kezdve a koncerteken át sok más rendezvénnyel számolnak, akárcsak Debrecenben.
– A látványos stadionépítés csak a kirakat. A háttérben a stadionrekonstrukciós-program szerves részét képezi az állam által szintén támogatott MLSZ Országos Pályaépítő Programja, ahol 2013 végéig közel 200, többségében iskolai műfüves sportpályát adnak át országszerte.
– Az iskolai, és egyéb e program keretében épülő sportpályák a gyermekek sportolását szolgálják, amely már az oktatás és egészségügy kérdését is érinti. Ugyan ezek sem máról holnapra beérő, eredményt felmutató befektetések, de 15-50 év távlatából egészen biztosan kimutatható lesz a program a társadalom közegészségügyi állapotára mért hatása. 
– írja Népszabadság

Fotó: A néhány hete átadott kivilágított ceglédi műfüves pálya (Takács Tamás)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

16 milliót nyert a ceglédi irodalomtanár és fia

Apa-fia páros szerepelt sikerrel A 100 milliós játszma május...

Cegléden indul a Ganz oktatási központja

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi...

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...

Mit kell tudni a Fleshlight maszturbátorokról?

  A férfiak számára igazán jó hírekkel érkezünk, ugyanis az...

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...