14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

A TS Gasztro helyi alapanyagokat használ

Szeptemberben lép életbe az új közétkeztetési törvény, melynek célja, hogy a közkonyhákon olyan ételeket főzzenek, amelyek megfelelnek az egészséges táplálkozás követelményeinek. Cegléden a TS Gastro két évvel ezelőtt nyerte meg a közbeszerzési eljárást, azóta ők főznek a város iskolásainak, óvodásainak. Csütörtökön pedig fórumot hívtak össze, hogy megvitassák az intézményvezetőkkel a felmerülő kérdéseket.

A visszajelzések szerint az iskolások, óvodások alapvetően elégedettek a közétkeztetés minőségével – hangzott el a fórumon. Szeptembertől azonban komoly változásra kell számítani az ételek minőségében és ízvilágában is. Alapvetően egészségesebbek lesznek az ételek, ezért például sóból, cukorból sokkal kevesebbet lehet használni, és a bő olajban sütött finomságokat is vissza kell szorítani. Ez nem biztos, hogy mindenkinek rögtön tetszeni fog, ezért fokozatosan, már most elkezdik hozzászoktatni a gyerekeket a változásokhoz. 

Az összejövetelen Földi László hangsúlyozta: a cég szerződésben vállalta, hogy lehetőség szerint helyi alapanyagokat használ az ételek elkészítéséhez. Ezt a vállalást pedig komolyan kell venni, fel kell kutatni mind a zöldség-gyümölcsök, mind pedig a húsáruk helyi termelőit. A jó minőségű, helyi termékekből pedig a TS Gastro nemrég felújított konyhájában korszerű eljárásokkal tudják elkészíteni az egészséges ételeket.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...