– A tervek alapján 2020-2022-re épülhet meg az M4-es autópálya Ceglédet Budapesttel összekötő szakasza, amelyet várhatóan saját költségvetéséből kell majd finanszíroznia a magyar államnak. – erről Völner Pál beszélt kedden Abonyban, a Lila Akác étteremben tartott sajtótájékoztatón. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: a 111 milliárd forintból Abony és Fegyvernek között mintegy 30 kilométer hosszon kezdődő kivitelezés mellett az M4-es autópálya további részének előkészítését is folytatja a kormány. Jelezte: előbbi beruházásnál elképzelhető, hogy a közelmúltban bejelentett vizsgálatot követően az eredetinél alacsonyabb támogatási intenzitást állapít meg az Európai Unió, ám ez nem lesz akadálya a projekt megvalósításának.
– Nem a Fidesz- KDNP „summantotta” el ezt az autópálya építést – nyilatkozta a házigazda Földi László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő-jelölt. Elmondta, korábban dr. Czinege Imre azzal kampányolt, hogy az M4-es meg fog épülni. Ennek a költségvetése 46,5 milliárd forint volt akkor. Földi szerint azonban a pályázatot az MSZP kormányzása idején rosszul küldték el Brüsszelbe, nem voltak hozzá megfelelő okmányok, így például nem készültek környezetvédelmi hatástanulmányok sem, ezért utasította el azt Brüsszel. Aztán arról volt szó, hogy a 46,5 milliárdot átcsoportosítják Pest megye közútfejlesztésére, de ez nem történt meg. „A pénz szőrén, szálán eltűnt!” – fogalmazott Földi László. Tehát szerinte nem igaz, hogy ezt a projektet a Fidesz tette volna lapátra.
A sajtótájékoztatón részt vett Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony polgármestere, a baloldali „Összefogás” országgyűlési képviselő-jelöltje, aki megköszönte az Újszász- Abony út megépítését, majd megkérdezte, milyen ütemezés szerint épül meg az M4-es és az M8-as autópálya. Ugyanis ezen utak megépítése a munkahelyteremtés miatt is nagyon fontos. Völner Pál a kérdésekre válaszolva elmondta, az M4-eshez valóban először meg kell teremteni a pénzügyi fedezetet, és amit említett, az ütemezéssel kapcsolatban, az „szakmai”. Amit biztosan tud ígérni az az volt, hogy az M4-es, M8-as csomópont 2015 májusáig megépül. Szó volt a Kecskemét- Szolnok autópályáról is, mely kétségtelenül gazdaságélénkítő hatású lenne, jelenleg azt vizsgálják, hogy a két város gazdasági együttműködési lehetőségeit hogyan tudják erősíteni.


Földi László és Völner Pál kedd este Nagykőrösre mentek át, ahol lakossági fórumot tartottak „Védjük meg a rezsicsökkentést!” címmel. Földi László az eseményen mutatkozott be, mint a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő-jelöltje.
A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Földi László úgy fogalmazott, az érdeklődők most első kézből kaphatnak információt a rezsicsökkentésről, ami fontos téma, hiszen ez az intézkedés valódi segítséget, megtakarítási lehetőséget jelent az embereknek. A kormány átalakította az egészségügyet, az oktatást, a közigazgatást, de a négyéves munkát legjobban a rezsicsökkentés szimbolizálja – mondta Völner Pál államtitkár. Kedvezni sokféleképpen lehet a választóknak. Lehet úgy, hogy az állam közvetlenül ad, de ezzel megterheli a költségvetést, vagy úgy, hogy talál egy olyan területet, ahol nem állami kiadásokat generálnak, hanem valós értékviszonyokat teremtenek. Fontos megemlíteni – mondta az államtitkár, hogy a Magyarországon privatizáló szolgáltatók a fejlesztési költségeiket jó előre beépítették az árba, ám azt nem minden esetben forgatták vissza a rendszerbe.

Földi László arra emlékeztetett: annak idején a Horn kormány garantálta a szolgáltatók hasznát. Most arra törekszik a kormány, hogy a közszolgáltatók nonprofittá váljanak.
MTI / Miabonyunk.hu Fotó:Lőrinczy Veronika