26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Autót gyűrt maga alá a vonat

Vonattal ütközött egy autó Abony és Törtel között egy vasúti átjáróban, a sínekre hajtó jármű sofőrje még időben kiugrott az autóból – tájékoztatta a Pest megyei rendőrség és katasztrófavédelem vasárnap este az MTI-t.

Beluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetőjét elvitték a mentők, de hogy csupán megfigyelésre, vagy az ugrás során keletkezett esetleges sérülések miatt, azt egyelőre nem tudni. A baleset ügyében a rendőrség vizsgálatot indított.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy a vonat maga alá gyűrte az üres személyautót, amelynek áramtalanításáról, illetve a műszaki mentésről a szolnoki és a ceglédi tűzoltók gondoskodtak. A Mávinform tájékoztatása szerint a jármű a Szolnokra tartó személyvonattal ütközött.

Az autó a vasúti útátjáróban a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A vonaton mintegy kétszáz utas volt, de nem sérült meg senki. A helyszínelés alatt a rendőrség rövid időre az érintett szakasz mindkét vágányát lezárta.

Bővebben, több fotó a hirado.hu oldalán itt…

MTI Fotó: Donka Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...