6.1 C
Cegléd
2024. október 16. szerda
spot_img

Bajnai Gordon Abonyban

Február 19-én tartott Abonyban kampánynyitó fórumot és jelölőgyűlés az Ellenzéki Összefogás. Az eseményen beszédet mondott Bajnai Gordon, az Együtt 2014 elnöke, korábbi miniszterelnök is. Romhányiné Dr. Balogh Edit, az ellenzék országgyűlési képviselő jelöltje, Abony polgármestere ezen a fórumon jelentette be, hogy összegyűjtötte a választási induláshoz szükséges, ötszáznál jóval több ajánlást. 

Bajnai Gordon, a szép számmal megjelent szimpatizánsok előtt elmondott  beszédében parttalan ígéretek helyett a jelen gondjairól és az emberek által nagyon vágyott békés hétköznapokról beszélt. A jogbiztonság, az alkotmányosság helyreállítását nevezte a legfontosabb lépésnek, “mert e nélkül nincs beruházás, ezzel együtt munkahely teremtés sem. Munkahelyek nélkül pedig nincs jelen és nincs jövő.” Az ex-kormányfő igazságos adórendszerről beszélt, amely elősegíti a szegények felemelkedését, de nem szegényíti el a jobban élőket. Esélyt ígért az embereknek, ötről a hatra jutást, lépésenkénti lassú, de érezhető felemelkedést. „Ha változást akarnak, akkor szavazzanak Balogh Editre, aki polgármesterként már bizonyított.” – Bajnai Gordon ezekkel a szavakkal ajánlotta támogatásra pártja jelöltjét.

Az országos média kereszttüzében zajló rendezvény – eltekintve a a kezdési időpontról a városban telefonon és szórólapon terjesztett dezinformációtól, – atrocitások nélkül zajlott.

Fotók az eseményről Romhányiné Balogh Edit facebook-ján itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd “reménységei”

Az immár hagyományosan megrendezett Reménységek Kupáján 4 játékossal szerepelt...

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...