18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Pest megye mintakonyhája

Új főzőkonyhát adott át február 21-én Pécelen a Cegléden közétkeztető TS Gastro. Az országosan szolgáltató cég naponta összesen tízezer ételadagot főz, ezt a mennyiséget növeli mostantól a péceli főzőkonyha. Az új konyhát a tervek szerint újabbak követik majd, mivel a vállalkozás az idei évre negyven százalékos bővülést tervez.
– Az idei évtől megváltozott közétkeztetési törvénynek megfelelően működtetjük konyháinkat, vagyis biztosítjuk, hogy az iskolákban, óvodákban, kórházakban, vagy bármely más közintézményben egészségesebben, az évszaknak megfelelően lehessen étkezni – hangsúlyozta Takács Zsolt, a TS Gastro Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a törvény megalkotói szerint túl sok energiát, zsírt és sót fogyasztunk, ezek arányát csökkenteni kell, inkább több gyümölcsnek, zöldségnek kell szerepelnie a közétkeztetésben a menüsorban. A cég ennek az elvárásnak is eleget tesz.
Az átadó ünnepségen Szűcs Lajos is részt vett, aki elmondta, az agglomerációban, így a Pécelen élők is elvárják, hogy ugyanolyan minőségű szolgáltatásokat vehessenek igénybe, mint a szomszédos főváros lakói. Az ilyen fejlesztések, mint ez a konyha, amely Pest megye legmodernebb mintakonyhája, biztosítják, hogy az itt élők a legjobb ellátásban részesüljenek – fogalmazott a Pest Megyei Közgyűlés Vezetője.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...