3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Rendhagyó lesz a Sportgála

Egy hónap múlva csendülnek fel a XII. Ceglédi Sportgála fanfárjai. A hagyományok kötelezik a szervezőket. Ez azt jelenti, hogy úgy a tartalmi, mint technikai vonatkozásban célegyenesbe kerültek az előkészületek. A Gál József Sportcsarnok vendége lesz ezúttal is több kiváló sportoló és közéleti személyiség. A sportgála fővédnöke Simicskó István sportért felelős államtitkár, a védnök pedig Földi László, Cegléd polgármestere.

Két jellemző momentum jelent újat a korábbiakhoz viszonyítva. Ezzel a rendezvénnyel kezdődik Cegléd várossá nyilvánítása 650. évfordulója szélesebb körű megünneplése, másrészt pedig ezen a napon lesz – külön programban – a teljesen új külsőt kapó Városi Sportuszoda ünnepélyes átadása. A részletes programokon dolgoznak a szervezők. Addigra az uszoda feletti sátrat lebontják és teljes pompájában lesz megcsodálható a korszerű létesítmény. A szomszédos sportcsarnok belső terét pedig átalakítják erre a napra a mintegy 400 vendég fogadására.

A Cegléden működő sportegyesületek, szakosztályok csoportos jegyigényléssel élhetnek, de az egyéni  vendégkör is élhet ezzel a szándékával a Gál József Sportcsarnok irodájában.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...