14.9 C
Cegléd
2025. április 21. hétfő
spot_img

Ellenzéki sérelmek Abonyban

A február 27-i képviselő-testületi ülésen a többség nem támogatta Abony költségvetésének elfogadását, méghozzá azért, mert úgy látták, több mint 200 millió forintnak nincsen fedezete. A költségvetést úgy terjesztették a testület elé, hogy az évek óta be nem folyt adókat most visszamenőleg beszedik. Egedy Zsolt elmondta, azt kérték, hogy a következő testületi ülésre készítsenek az adóbehajtásról egy konkrét kimutatást, amelyben leírják, mennyi a város kintlévősége, és ebből reálisan mekkora összeg hajtható be. A keddi testületi ülésre beterjesztett anyag továbbra sem tartalmazta a kért számokat – közölte a fideszes politikus. A költségvetés számaiból azonban kiderült, 142 millió forinttal több adóbevétellel, és 64 millió forinttal kevesebb kiadással számolnak. Mivel az új összegzés előállítására alighanem képtelen lenne a hivatal – fogalmazott Egedy Zsolt, most megszavazták a költségvetést, hogy működhessen Abony, a városi alkalmazottak pedig kapjanak fizetést. A törvényi határidő erre március 15-e, ezért visszautasítják Romhányiné Balogh Editnek a február 27-i, sikertelen testületi ülés utáni kiszólását, mely szerint a testületi többség lesz a felelős azért, ha a városban költségvetés hiányában megáll az élet.

Egedy Zsolt azt is elmondta, Romhányiné Balogh Edit, mint országgyűlési képviselő-jelölt törvénytelenül helyezett el politikai hirdetést. A Kincskereső című újság ugyanis nem regisztrált, ezért hasábjain nem lehetett volna felhívását megjelentetni. A fideszes politikus felszólította Romhányiné Balogh Editet, hogy a továbbiakban tartózkodjon a választási törvény megsértésétől. 

Évente 50 millió forintnál is több a kivetett, de be nem folyt adók összege, ami rendkívül nagy kockázatot jelent a városnak – ezt már Magyar Gábor KDNP-s képviselő mondta. A kintlévőségeket nem hajtják be, a kiadásokat nem csökkentik, új forrásokat pedig nem keresnek – összegezte a helyzetet. Magyar Gábor szerint, ha a kormány nem konszolidálta volna a várost, Abony már nem működne.  A KDNP-s politikus azt is sérelmezte, hogy a polgármester a jegyző ellenállása nélkül tudja keresztülvinni a féltörvényes megoldásait. A Kincskereső nevű újságban a múlt héten megjelent politikai hirdetéssel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: a törvénytelenség nem egyedi jelenség, hanem közállapot Abonyban.

Bővebben a témáról a miabonyunk.hu oldalán itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...

Sikeres tavaszi szezonkezdet a Ceglédi VSE fitkideseinél

A Ceglédi VSE fitkidesei a tavaszi versenyszezont a III....

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre...