A Városi Nőnap sportcsarnokbeli új helyszíne miatt szabaddá váló Kossuth Művelődési Központ színháztermében tartották a Jobbik kampányrendezvényét március 8-án, amelyen Volner János a választókerület Jobbikos jelöltje, a párt frakcióvezető-helyettese és Vona Gábor pártelnök, miniszterelnök-jelölt volt a vendég. Az estét Pörzse Sándor a Barikád főszerkesztője moderálta, aki “a jelenlegi politikai elit mélységes erkölcsi állapotát mutatta be Zuschslagtól Kuncéig, akik ügyei összefonódnak”.
Először Volner János szólt az érdeklődőkhöz, aki elmondta: “Programja legfontosabb célja a munkahelyteremtés. Véleménye szerint M4-es autópálya első szakaszának Budapest és Cegléd között kellene megépülnie, mivel ez Cegléden új munkahelyek megteremtését eredményezné. Ezt a ceglédiek érdekét szolgáló törekvést azonban Földi László nem támogatja, ő inkább Abony-Fegyvernek közti útszakaszt preferálja.” Kérte, a jelenlévők a Jobbikat válasszák, hogy a párt leválthassa az elmúlt 24 évet.
Vona Gábor pártelnök a nőnap kapcsán kiemelte “eddig a Jobbikot erőszakos pártnak tartották, de most egyre több a női támogató”. Majd hozzátette “sok fiatal áll a Jobbik mellett, de újdonság, hogy az idősebb korosztály is támogatni kezdi a pártot”. A pártelnök amellett, hogy ajánlotta “a higgadt, szakmailag kiváló Volner Jánost” a szavazók figyelmébe a Jobbik programjáról beszélt:
– Csak elszámoltatással lehetséges, hogy a politikusokról ne az jusson az emberek eszébe, hogy korrupt gazember. Beszélhetünk-e arról, hogy ma fiatalnak lenni jó, jó a közbiztonság? A nemzeti vagyon eltűnt, de az államadósság tovább nőtt. A kivándorló félmillió ember nagyobb veszteség, mint egy-egy korábbi forradalom. Mi nem azért akarunk nyerni, mert a többiek rosszak. A plakátokon egymással riogatnak a pártok, amivel azt üzenik, nincs programjuk. A Jobbik plakátjain mosolygó emberek, családok láthatók. Ez nem a magyar valóság, de ebben hiszünk.
A miniszterelnökjelölt nagyobbrészt a “baloldali bűnszövetkezetet” támadta, de alkalmanként a Fidesznek is kiszólt. “Ha hazánk igazi gazdasági szabadságharcot folytatna, felvetné az EU-ban, a magyar munkások kapjanak EU-s fizetést, ne zárják be az itteni gyárakat, gyarmat módjára ne vágják ki a magyar méhészek elöl az akácosokat. A devizahitel kapcsán is csak várakoztat minket a kormány.”
Simon Gábor ügye kapcsán Vona Gábor leszögezte: a Jobbik terve, hogy “eltörli a mentelmi jogot, hogy a politikusbűnözést felszámolja. Aki törvényhozóként törvényt sért, az duplán fizessen meg érte. Minden titkosítást fel kell oldalni. Nem az érdekel minket, hogy nyolcvan éve ki lopott, a Parlamentből ki kell söpörni az ott ülő gazembereket, akik közt Simon csak egy kis balek.”