5.5 C
Cegléd
2025. május 25. vasárnap
spot_img

A hölgyeket köszöntötték

„Úgy gondolom, hogy a legtöbb nő nem akar választani a tűzhely és a munkahely között. Sokkal inkább azt szeretné, ha olyan józan életű, hűséges, szelíd, mégis erős társa lenne, aki segíti őt. Aki a nőben nem szakácsot és takarítót lát, hanem egyenrangú partnert, akivel nemcsak a szívét és lakását, de a például a mosogatás és a porszívózás terhét is meg lehet osztani. Ha azt érezheti, hogy a férfi nem “helyette” csinál meg valamit, hanem „érte”, vele. Ezért kell a nők speciális helyzetére érzékeny döntéseket hozni kormányzati szinten is. Ilyen előrelépés volt az elmúlt négy évben annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak. Ezt szolgálja a családbarát munkahelyek támogatása és a kismamák részmunkaidős foglalkoztatásának honorálása” – hangzott el az ünnepségen. Ezt követően minden hölgynek, nőnek, lánynak és asszonynak átnyújtották a megbecsülés virágait.

A polgármesteri köszöntőt Gergely Róbert „Azok a fehér éjszakák” című előadása követte, majd Pál Dénest, a The Voice című műsor győztesét láthatták-hallhatták az est vendégei. Végezetül Farkas Bálint és Bálint Emese nőnapi műsorát tekinthették meg.

A nőnap reggelén, a ceglédi piacon ajándékozott a hölgyeknek rendhagyó módon, virág helyett virágmagokat Földi László, és Rimóczi Gábor, a ceglédi képviselő-testület egyik tagja. Az ajándék szimbolikus, azt jelképezi, hogy a nők odaadásából, gondoskodásából élet fakadhat.

Március 7-én pedig az újszilvási művelődési házban köszöntötte a hölgyeket Földi László. A szintén teltháza eseményen L. L. Junior szórakoztatta a közönséget.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Alapszakasz bajnok a Ceglédi KK SE U20

A férfi kézilabda U20 I. osztály keleti csoportjának élén...

Miniszteri tájékoztató Cegléden

Május 23-án Földi László országgyűlési képviselő vendégeként Cegléden tartott...

Drog miatt menekült a rendőrök elől

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a ceglédi nyomozók...

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...