9 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

A 650 éves város 130 éves iskolája

„A múlt a jövendő tükre.” Kossuth Lajos gondolatát választotta mottóul az alapítását egész hetes programsorozattal ünneplő Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola. A tanulók szabadon választhatnak a felkínált délelőtti és délutáni sport- és kulturális programokból. Gazdag a választék, hiszen játékos vetélkedők, sportversenyek, műhelymunkák, vidám találkozók részesei lehetnek a hét folyamán. Az ünnepélyes megnyitót emlékezetessé tette az iskola volt diákjának, Ozsgyáni Mihály színésznek a fellépése és visszaemlékezése az iskolai évekre. A volt diákok közül Tom White is visszalátogatott, hogy barátaival udvari koncertet adjon a mai diákoknak és a Határtalanul pályázat keretében az iskolába látogató székelyudvarhelyi tanulóknak. A tanárok a kedd délutáni „Jó ismét veletek!” című rendezvényen várták egy kis nosztalgiázásra volt kollégáikat. Az ünnep nemcsak az iskoláé, hanem a városé is, így kerül sor 4 város részvételével egy nemzetközi kézilabdatornára a Gál József Sportcsarnokban, és Cegléd minden középiskolájának részvételével a „Történelmi séta a 650 éves városban” című vetélkedőre, mely után divatbemutató és táncház is szórakoztatja a vendégeket.  Az iskola – és szakmatörténeti kiállítás, a művésztanárok tárlata, valamint a pályázati terem az érdeklődő városlakók előtt is nyitva áll. Az ünnepségsorozat méltó lezárása március 15-ének az erdélyiekkel való közös megünneplése, a gálaműsor és az esti fáklyás felvonulás.

A rendezvényhét programja itt…

Fotók az ünnepi hét megnyitójáról Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...