12.2 C
Cegléd
2025. március 27. csütörtök
spot_img

Nadrágot lopott – Rendőrségi összefoglaló

Figyelemfelhívás – A Ceglédi Rendőrkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy az utóbbi időszakban megnövekedett a garázda jellegű cselekmények elkövetése közterületeken, illetve több esetben előfordult családon belül is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az eset körülményeitől függően akár súlyos, több éves letöltendő büntetéssel szankcionálja a törvény a cselekmény elkövetőjét. 


KÖZLEKEDÉS

Az elmúlt héten 9 közúti közlekedési baleset történt illetékességi területünkön, melyből 4 esetben súlyos sérülést szenvedtek a balesetben érintett személyek. A balesetet kiváltó főbb okok az elsőbbség meg nem adása, illetve a vezető figyelmetlensége.

Az ittas járművezetésre továbbra is felhívnánk a figyelmet, tekintettel arra, hogy milyen súlyos jogkövetkezményekkel járhat, amit az elmúlt időszak bírói gyakorlata is mutat. A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított bírósági eljárásban a Ceglédi Járásbíróság elé állította a bűncselekmény elkövetőjét, akit 1 év hat hónap fogházra, 2 év közügyektől való eltiltásra, 8 év járművezetéstől való eltiltásra ítélt, valamint a jogerős ítélet meghozataláig elrendelte az előzetes letartóztatását.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...