18.6 C
Cegléd
2024. október 11. péntek
spot_img

Március idusán

Hagyományosan Cegléden már március 14-én, az ünnep előestéjén megkezdődtek a 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulójára szervezett megemlékezése a Kossuth-erkély koszorúzásával. Este a Református Templomkertben folytatódtak a programok, ahova a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület lovas huszárai vezetésével fáklyákkal vonultak be a diákok. A rendezvényen Földi László polgármester a város nevében Dr. Gabnai Judit háziorvosnak adta át a Gubody Ferenc-díjat. Az estét a Református Általános Iskola és Óvoda „Márciusi Ifjak” című ’48-as irodalmi műsora és Kiss Kata Zenekar és néptáncosainak ünnepi műsora zárta.

Március 15-én délelőtt a ’48-as honvédsírokat koszorúzták meg, délután pedig a Kossuth Múzeumban folytatódott az ünnepi megemlékezés. A színvonalas műsorban Koncz Gábor színész adta elő a Nemzeti Dalt, majd a Szabad Sajtó Napján Földi László polgármester és Krizsán Ervin, a Ceglédi Panoráma főszerkesztője köszöntötte a sajtó képviselőit, a sajtószabadságról szóló gondolataival. “A város történéseiben és hangulatában meghatározó a sajtó szerepe, mely bizonyos dolgokat kiemel, más dolgokat nem, osztályoz, értékel és a dolgok általa a homályba vesznek, vagy örökre megmaradnak.” – mutatott rá a sajtó felelősségére a főszerkesztő, majd hozzátette: “Különleges találkozás március 15-én, a Szabad Sajtó Napja a Kossuth Múzeumban. A szabadság ünnepe, a sajtó és a múzeum. A történelem végül mérlegre teszi a mi munkánkat is, és ha értékeset, maradandót alkottunk, az megmarad.”  Ezután a sajtó képviselői előtt Reznák Erzsébet, múzeumigazgató nyitotta meg lapunk munkatársa, Kisfaludi István fotókiállítását „Ez történt Cegléden 2013” címmel. A március 15-i ünnepség a Kossuth szobor megkoszorúzásával ért véget Cegléden a Szabadság téren.

KÉPEK a hétvégéről Kisfaludi Istvántól és Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...