13.5 C
Cegléd
2024. május 28. kedd
spot_img

Magyarország végre felébred

A programom főbb irány vonalai a következők: létbiztonság, közbiztonság, békesség, szeretet. Ez a négy fő pillér, amit néhány mondatban kifejtenék: Régóta figyelem a világ és azon belül kicsiny országunk sorsát, ugyanakkor az embereket is. Látom, hogyan tűnik el a történelem, látom, hogyan vesznek el olyan értékek, melyekért szüleink, nagyszüleink keményen megdolgoztak. Értékek… Nemcsak a kézzel fogható dolgok, anyagi javak, hanem emberi értékek. Egyenlőség, becsület, összetartás. Mára eljutottunk odáig, hogy az emberek szinte csak önmagukban bíznak. Sokan már önmagukban sem… Hiszen ez volt a cél. Ne gondolkodj, csak dolgozz! Szörnyű azt látni, hogy gyermekeinknek ebben kell(ene) felnőniük! Az elmúlt 20-30 év társadalmi és gazdasági történései ezt termelték ki. Mindez egy láncreakció végterméke, amelynek első láncszeme az anyagi bizonytalanság. Erre az okra vezethető vissza gyermekeink – némelyünk szülei – tömeges kivándorlása külföldre, egy jobb élet reményében. A vagyon elleni bűncselekmények drasztikus növekedése és az általános közbiztonság soha nem látott romlása illetve, hogy a depresszió mára népbetegséggé vált. Ugyanakkor még nem ejtettünk szót a vállalkozások kilátástalan, ellehetetlenült helyzetéről, akik az újabb és újabb sarcok alatt nyögve, a feketegazdaság statisztikai mutatóját növelik – kényszerből.

Az elmúlt jó pár évben egyetlen politikussal vagy szervezettel sem találkoztam az ország vezetésben, aki a “kisemberek” érdekeiért kiállt volna, és azt mondja: Elég volt! Senki… Próbálkozások voltak, de valami mindig hiányzott belőle: az összetartás. 

Én azokért az emberekért szeretnék kiállni, akik elveszítették már minden bizodalmukat. Őket a legnehezebb meggyőzni arról, hogy együtt sikerül! Viszont, ha a feladatomnak a nehezebb felét teljesítem, akkor a láncreakció újra elindul, tömegeket mozgat meg…  Akkor majd elmondhatjuk: Magyarország végre felébredt! Erre viszont a megoldást, csak az egyszerű emberek megkérdezése és az ő akaratuk képviselésekor lehet megtalálni! Ígérgetni előre badarság lenne, mert az emberek pontosan ebben csalódtak a legtöbbet és alakult ki bennük a közömbösség.

 


A fenti cikk fizetett politikai hirdetés. Lapunk minden jelöltnek felajánlotta a bemutatkozás lehetőségét porté-interjú formájában is, a honlapunkon (www.cegledipanorama.hu) illetve az Állami Számvevőszék honlapján (www.asz.hu) közzétett, kampányra vonatkozó hirdetési árak szerint. A választási kampány ideje alatt lapunkban jól elkülöníthető formában tesszük közzé a politikai hirdetéseket.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...