0.1 C
Cegléd
2025. február 8. szombat
spot_img

Idén is pályázhatunk környezetünkkért

Cegléd Város Önkormányzata a 2014-es évben is meghirdette a Környezetszépítési és Környezetvédelmi programokat. Ezeknek a keretében ismét lehetőség nyílik a várost építeni, szépíteni szándékozó intézmények, cégek, vállalkozások és magánszemélyek számára, hogy aktívan részt vegyenek városunk fejlesztésében, „felvirágoztatásában”. Ebben az évben is meghirdetésre kerül a 2013-as évben nagy sikert aratott „A legszebb konyhakertek”című országos program.

Idén négy fő kategóriában lehet nevezni. A legszebb konyhakert mozgalom mini és normál kert kategóriában indul. Célja a lakosság ösztönzése, hogy a kertekben termeljék meg a maguk és családjaik számára a konyhakerti zöldségeket, ezzel felelevenítve a régi hagyományos kertkultúrát. A Hároméves örökbefogadási pályázatra jelentkezők valamely közterület gondozását vállalják. A Szebb virágosabb Ceglédért mozgalom társasházi, lakásszövetkezeti, intézményi és családi ház kategóriában indul. A helyi lakosok környezetük tisztántartásával, rendbetételével nem csak közvetlen életterüket, hanem városunkat is lakhatóbbá teszik és szépítik. A mi parkunk, a mi kertünk rajzpályázat óvodások és általános iskolások részére kerül kiírásra. A nevezési lapok letölthetők a Várvag Kft. honlapjáról, vagy beszerezhetők személyesen a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal portáján, a Tourinform irodában és a VÁRVAG Nonprofit Kft. irodájában. A programmal kapcsolatos további információért forduljon a VÁRVAG Nonprofit Kft.-hez, vagy érdeklődjön a 53/505-242-es telefonszámon.

A pályázatokról bővebben a Várvag Kft. honlapján itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...