A testi edzettség egyébként is középpontban volt a hét folyamán, hiszen a fiúknak önvédelmi bemutatót tartottak volt és jelenlegi tanulóink, köztük olyan – igen rangos helyezéseket elért – nevekkel, mint Ungvári Attila, Májer Tibor és Kmegy Dániel. Persze a lányainknak is volt lehetőségük egy kis mozgásra az aerobicon.
Számunkra, tanárok számára a „Jó ismét veletek!” című rendezvény marad a legemlékezetesebb, amikor is volt kollégáink látogattak el hozzánk egy kis nosztalgikus teadélutánra. A kolléganők alkalmi kórusa és Fernengel Katalin igazgatónő üdvözlő beszéde köszöntötte a vendégeket, majd Czinege Imre nyugalmazott igazgató úr tartott „rendkívüli tantestületi” értekezletet. Dr. Szabó Alfréd iskolatörténeti előadása után „időutazással” megérkezett hozzánk egy „korabeli tanonc”, Bori Jenő kollégánk velocipéddel.
A találkozó meglepetése Fehér Tiborné, Olga néni volt, aki 60 évvel ezelőtt igazgatta iskolánkat. Mindnyájan megcsodáltuk a 95(!) éves hölgy egyenes tartását és szép beszédét, mellyel felelevenítette legkedvesebb emlékeit. A műsor végén olyan jó volt ismét hallani Györe Sanyi énekét, mellyel köszöntötte a volt kollégáit!
Ezen az ünnepi héten több vetélkedőt is szerveztünk, közülük is kiemelkedik a „Történelmi séta a 650 éves városban” című, melyen a város középiskoláinak csapatai tehettek tanúbizonyságot arról, hogy ismerik Cegléd történelmét és hagyományait. A kellemes hangulatban zajló játék folytatása a „Múlt és jelen a divat tükrében” című bemutató volt, melyet táncház követett.
Pénteken együtt ünnepeltük március 15-ét a Határtalanul pályázat keretében nálunk vendégeskedő székelyudvarhelyi Bányai János Líceum tanulóinak küldöttségével. Megható volt látni, hogy amikor a tanulóink az összetartozásról énekeltek, erdélyi vendégeink némelyikének könnybe lábadt a szeme… Elbúcsúztatásuk után a városháza dísztermében került sor a záró ünnepségre, ahol beszédet mondott a rendezvénysorozat fővédnökségét vállaló Földi László országgyűlési képviselő, polgármester úr és Fodor Gábor úr, a KLIK Ceglédi Tankerületének igazgatója.
Szép pillanatnak lehettünk tanúi, amikor Fernengel Katalin igazgatónő virággal és emlékplakettel köszönte meg a korábbi vezetők munkáját, hiszen „a múlt a jövendő tükre”, amint ezt az ünnepségsorozat mottójául választott Kossuth-idézet is kifejezi.
A záró ceremónia az iskolában folyt tovább, ahol felavattuk az elhunyt tanáraink és diákjaink emlékére állított kopjafát, nyugdíjas kollégánk, Orisek Ferenc fafaragó művész ajándékát, és fűzfát ültettünk az évforduló emlékére.
A tanulók számára a hét befejezése a városi ünnepi események keretében szervezett esti fáklyás felvonulás volt, a tanároknak pedig egy vidám „batyusbál” segített feloldani a sűrű program okozta fáradtságot.
Végül ne feledkezzünk meg azokról a ceglédiekről, akik anyagi vagy tárgyi támogatásukkal, esetleg személyes közreműködésükkel hozzájárultak programjaink sikeréhez. Segítségüket ezúton is tisztelettel köszönjük! Fodor Gábor igazgató úr és a KLIK Ceglédi Tankerülete, Oázis Kertészet, Royal Pizza, Korona Cukrászda, Konfido-Max Vagyonvédelmi Kft., Klément Családi Borászat, Normafestékház, BAU-TRANS Kft., Józsa Profil Kft., Dr. Túri József, Baranyi Tibor Tamás igazgató úr és az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola,Réfi Ildikó és Molnár Máté (Kecskemét Táncegyüttes),Margó Virágbolt, Andó László (Patkós Irma Művészeti Iskola), Csipkó Magdolna (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola Vackor népzenei együttese), Hegedűs Ágota alpolgármester asszony, Reznák Erzsébet múzeumigazgató, Horváth Attila (Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület), Györe Sándor, Dr. Szabó Alfréd, Orisek Ferenc, Honfiné Csizmadia Valéria, Horváth Klára, Csernus Lajos, volt tanulóink: Ozsgyáni Mihály, Fehér Tamás, Dávid Tibor, Váczi Barbara, Rikter Máté, Ungvári Attila, Májer Tibor, Kmegy Dániel, valamint a ceglédi középiskolák csapatai és felkészítő tanáraik.
Varga Erzsébet – a Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola tanára
Tekintse meg a kommentekkel ellátott képes összefoglalót a hétről itt…