Cegléden született 1909. július 3-án, szülei Zsengellér József református földműves és Kiss Borbála. Az elemit a református iskolában kezdte, majd a gimnáziumban érettségizett (1928). Járt a kecskeméti jogakadémiára, aztán Szegeden, 1936 tavaszán jogi doktorátust szerzett. Érettségi után dr. Piros Gyulánál dolgozott gyakornokként 1935-ig. Ekkor 25 évre elkötelezte magát a református egyházközségnél: jegyző, majd tanácsnok lett 1960-ig. Romokból Istenháza címmel 106 oldalas könyvben megírta a ceglédi református templom pusztulását és újjáépítését, amely az 1936-os nagy kupolatűz következménye volt. 1949-ben ő „jegyzi” a Szabályrendeletet, mely a Ceglédi Református Egyházközség három egyházrészének anyaegyházakká szervezését rögzíti. Alapos jogi felkészültség, elhivatottság. Ötven éves korában megszűnt ez az állása, nemsokára a monori, majd a ceglédi művelődési házban találjuk, ahonnan már csak pár lépés volt a (régi) zeneiskola. Jogász a zeneiskolában? Igen, kiváló muzsikus volt! A gitár volt a legkedvesebb hangszere. Igazgatóhelyettes lett, onnan ment nyugdíjba. Önvallomásából* tudjuk, hogy kora ifjúságától kezdve vonzotta a zene. Előbb furulyázott, gombos harmonikán játszott, citerázott, cimbalmozott, majd hegedült, tanult mindenkitől, akitől lehetett. Autodidaktaként tanult partitúra olvasást-írást. Játszott brácsán, csellón, nagybőgőn, harmóniumon és orgonán. Darab Lajos betegsége alatt két évig Kardos Pál orgonált, aki 1945-ben, Nagykőrösön szerzett kántortanítói képesítést, őt Zsengellér Ferenc követte 8 éven át. A Múzeumbaráti Kör 1985-ös évkönyvében azt írja Kardos Pálról, hogy a vasárnap délutáni istentiszteletek elvégzésére is kapott engedélyt. Már úgy tudott orgonálni, hogy nyugodtan rá lehetett bízni. „Akkoriban foglalkoztam én zenekar vezetésével – írja -, s az én kedves Pál barátom a próbákat is végigülte. Tőle kaptam a legnagyobb elismerést, amikor főiskolai docens korában kijelentette, hogy a zenei pályára én indítottam el.” A Ceglédi Szalonzenekar sok sikert ért meg! Egyik fellépésük után azt írta a Ceglédi Hírlap (1942. június 27.): „A kellemes műsor másik fénypontja a dr. Zsengellér Ferenc-féle szalonzenekar hangversenye volt. Sok karmesterrel kellene jogi doktorátust letetetni, hogy olyan jól vezényeljen, mint a mi doktor juris Zsengellérünk. Alig pár hónapos a zenekar és máris egy-egy műsor művészi előkelőségét biztosítja szereplésével.” (Egyszer érdemes lenne a zenekari tagok névsorát is közreadni a mozdonyvezető fuvolistától a harsonás tanítón át az ütős banki tisztviselőig!) A Sztárai Vegyeskar történetében (Pintér Péterné Fésűs Judit, Cegléd, 2009.) olvashatunk arról, hogy Zsengellér Ferenc harmóniuma a háború alatt hogyan tűnt el a nagytemplomból. „Egyik alkalommal, ahogy gyülekeztek a kórustagok, orosz katonák jöttek. Szerették volna megnézni a templomot. Megszerezték az iskolaszolgától a kulcsot és hamarosan a harmóniummal együtt jöttek kifelé. Ígérték, hogy másnap visszahozzák. (Persze, azóta is hozzák.)”
A szalonzenekart a háború szétszórta, de Frici bácsi – így szólították a fiatalabbak – nem nyugodott meg zene nélkül. Vezette a Tűzoltóság zenekarát, a Földszöv zenekart, a honvédség egyik alakulatának énekkarát. 1951-től az állami zeneiskolában tanult összhangzattant, modulációt, hangszerismeretet, cselló szakon négy évfolyamot, fagotton kettőt. Így aztán amikor 1960-ban megszűnt az egyházi állása, Monoron tanította gitározni a fiatalokat. Közben előadó lett a művelődési házban, ahol a 600 éves rendezvények fő szervezője volt. 1965-ben végső elhatározásra jutott: szeretett volna főfoglalkozásban gitárt tanítani. Engedély kellett hozzá, akkoriban jogi diplomával kevés hangszeroktató volt a magyar zeneiskolákban… Megkapta a minisztériumi felmentést, taníthatott, Sipos Bálint művelődési ház igazgató elengedte. A zeneiskolából ment nyugdíjba 1974-ben, de 1992-ben járt le az utolsó munkaszerződése. Az igazgatóhelyettes-gitártanár nem került idegen helyre. Béres Károly igazgató már jól ismerte, alkalmanként tanított is a zeneoktatói munkaközösség tagjaként náluk. Úgy emlékszik rá vissza, mint aki nagy hasznára vált az iskolának. Szerette a tanári kar a derűs, életvidám embert. Felszabadult légkörben és igen eredményesen tanított. Fegyelmezett, igazságszerető, udvarias, figyelmes kolléga volt. Nagyfokú zenei műveltsége kedvezően hatott felnőttekre, gyerekekre egyaránt. Sok tanítványa szeretettel emlékezik rá, így Oláh Csaba a Gríz zenekar gitárosa, vagy Kárpáti Szabolcs, a Józsefvárosi Zeneiskola gitár tanára. 85 évesen hunyt el 1994. május 20-án. Egykori igazgatója emlékszik arra a feketerigóra, amelyik a sírbahelyezéskor megszólalt és percekig trillázott, hol élesebben, hol bársonyos fuvola hangon. Az ostorfa és a síremlék most is ott áll az Öregtemetőben. Rigók is szálldosnak arra…
A képen dr. Zsengellér Ferenc egy felvonuláson tanítványai közt (Fotó: www.OnlineFotóCegled.hu – idős Polyák György)
*Ezúton köszönöm id. Fésűs Ferenc volt alpolgármester úrnak, hogy Zsengellér Ferenc írásos hagyatékát megőrizte, és gondozásomra bízta.
