Úgy szól a történet, hogy a császár június 11-én vasúton jött Ceglédre, senki sem zavarta fogadását, háborítatlanul gördült ki hintaja a Körösi útra. Aztán hol, hol nem, mint a mesében, arról maradt még feljegyzés, hogy „a császár erős kísérete miatt eleve öngyilkos akciónak indult hőstett nem járt sikerrel, mivel a legdíszesebb hintóban csak a császár dublőre – mások szerint császárt formázó bábu – tartózkodott. Mítosz? Történelmi tény, hogy árulás lett a hősök veszte, mivel egy titokban királyhű nemestől szerettek volna támogatást szerezni akciójukhoz.” (muemlekem.hu) Az is tény, hogy hosszabb időt Kecskeméten töltött 1852-ben, s onnan barátaival, segítőivel átjárt Ceglédre (Nánási) Szabó Károly református lelkészhez. Ő pénzzel segítette Noszlopyt, aki abból ruhaanyagot vett, s a posztót Kecskeméten varratta meg a gerilláknak. Azt is tudjuk, hogy Bobory Károly katolikus plébánossal is kapcsolatban volt, támogatta és rejtegette őt. 2) Szabó Károlyt, Bobory Károlyt az árulás után letartóztatták, 15 évi várfogsággal sújtották. Noszlopy Gáspárt 1852. november 16-án fogták el, Bécsben és Pesten az „Újépületben” tartották fogva (Neugebäude, laktanya, börtön), és 1853. március 3-án a Ludovika udvarán kivégezték.
A Török kocsma, ahol legényei meghúzódtak, s bizonyára ő is találkozott itt velük, Cegléden, a Kőrösi út – Arany utca sarkán állt. Egykori tulajdonosáról kapta a nevét. Ma már nem lehet ráismerni, olyan csinos az épület.
A mai tulajdonos, Apáti Tóth Sándor fotóművész, lírai vallomása közelebb hozza a szabadságharcosok emlékét: „Gyermekkorom óta vonzódom a régi tárgyakhoz, épületekhez. Jónéhány romos, pusztulásra ítélt, mások által lebontandónak gondolt tanyát újítottunk fel feleségemmel az elmúlt évtizedekben. Cegléden a népi építészet ilyen jellegű emlékéből a belvárosban alig találni már, ezért döntöttünk úgy, hogy megmentjük. Az épület számos átalakítás után teljesen elvesztette egykori küllemét, s megkerestem Farkas Gábort, Cegléd főépítészét, tanácsaival segítsen a kettős célban: használható épület legyen, s idézze meg az egykori látványt. Az Arany utca felőli homlokzat alapvetően két időpontban nyerte el mai formáját. Először a “nagyablakos”, simára vakolt, fehérre festett részt építették meg, majd a későbbiekben toldották hozzá a jelenleg három kicsi ablakos, rusztikus felületű, sötétebb színű traktust. Főépítész úr ötlete volt a színezés, vakolás és az is, hogy a régit az újabbtól a tető “kiugratásával” is jelezzük. A felújítás során – természetesen – számos meglepetés ért, a vakolat leverése után szinte méterenként bukkantunk befalazott ajtókra, ablakokra. Valamikor leéghetett az épület egy része, a mennyezeti vakolat leverése után elüszkösödött gerendákat is találtunk, a néhai mennyezetet pedig színesre festett deszkák borították.
A huszadik században, az építészetben is polgáriasodó Cegléd itt felejtette ezt a kis “parasztházat”, maradjon hát meg még egy ideig.” (Fotó: Apáti-Tóth Sándor.)
1) Hidvégi Lajos: A vízimolnár és legényei Ceglédi Hírlap 1966. január 27. és Bajtai Mária: Noszlopy Gárpárról Honismeret 2001. 3. sz.
2) Magyar Antal: Bobory Károly. Turini Kör Értesítője Cegléd, 1980.
