6.1 C
Cegléd
2024. október 16. szerda
spot_img

Uszodai “élmények”

Sajnálattal közöltem vele, hogy mivel mi nem az éjjeliőrök táborát gyarapítjuk, ebben az időben mi is dolgozunk. A tanmedencét meg sem próbáltuk. A tanmedence vize 1 m “mély”, de ha mélyebb lett volna, sem tudunk úszni, mivel az edzésben “megfáradt ” fiatalok itt pihenték ki “fáradalmaikat”. Aki nem volt még itt, hozzáteszem, hogy ehhez a százmilliókból, vagy lehet hogy többszöröséből felújított “megakomplexumnak” van az udvaron még egy medencéje, de ebben termál víz van, meg kb. 30 ember, – akik nyilván ejtőzni mentek a meleg vízbe -, amiben úszni amúgy sem lehet élvezetes. Ekkor kb. 160 körül járhatott a vérnyomásom.

Irány az öltöző, öltözzünk vissza. Na, itt lépett 200 fölé a vérnyomásom. Állok egy szál f@szban az öltözőszekrény előtt, amikor enyhe zörgéssel begurul mögém egy felmosóvödör, amit rögvest követett is a takarítónő. Igen. Nem takarító, hanem takarítónő, aki a világ legtermészetesebb módján mindjárt neki is állt felmosni… Magamra rántottam megkezdett alsógatyámat, majd felöltöztem.

Gondoltam ez azért megérdemel néhány kérdést a pénztárban. Elmondtam a hölgynek, hogy jártunk úszás ügyben, majd feltettem neki a kérdést, hogy visszakaphatnánk-e a belépők árát, mivel ezért az “egészségügyi” sétáért sokalltam az 1600 forintot.

-“Hát bementünk nem?”

-“Igen úszni. De nem tudtunk..”

-“Az nem az én hibám … – vagy valami ilyesmit mondhatott, mert a pipától már nem nagyon láttam, valamint folytattam a megkezdett gondolatmenetet. – És tessék mondani az természetes, hogy a férfi öltözőben a takarítónő akkor mos fel, amikor sokan átöltöznek? Nem furcsa ez egy kicsit?

“Hát az a dolga! Ki is rúgnák, ha nem mosna fel minden órában! A főnök figyeli kamerán keresztül!”

Mi van? Az öltözőben kamera van? Vagy engem néznek hülyének? Itt lett elegem a ceglédi uszodából.

Azért megkérdezném az uszoda üzemeltetőjét, valamint a város vezetését, hogy ez a régóta tervezett felújítás valóban a várost, a benne élő embereket szolgálja? Vagy megint csak egy kis réteget, mint annyi más kis hazánkban? Tudom jó a sport, tenni is kell érte, de minden áron?! Hová menjen az a ceglédi, aki munka után, – vagy csak úgy – érez magában annyi energiát, hogy levezesse egy kis úszással, vagy éppen az egészsége megőrzése érdekében kell úsznia? Hogy is mondta a polgármester úr tavaly szeptember 7-én a vízilabda szövetség honlapján megjelent írás szerint? “Ez az uszoda szolgálja a versenysportot,a vízilabda szakosztályt, a testnevelésórák minőségét, de szolgálja az úszásoktatást, a ceglédi és környékbeli emberek egészségét is.”  Valóban szolgálja? Mi a megoldás? Van?

H .GY. Cegléd


Lapunk az olvasói levéllel megkereste az üzemeltető Ceglédi Vasutas Sport Egyesületet, amelynek képviselőitől a következő választ kaptuk:

“Sajnálattal vettük tudomásul, hogy negatív élményekkel távozott a Cegléd Városi Sportuszodából. Észrevételeivel kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk.

Az Ön által ,,megakomplexumnak” nevezett létesítmény, elsősorban a vízilabda szakosztály által összeszedett TAO-s (társasági nyereségadó) támogatásoknak, valamint a város által, ehhez önrészként hozzátett támogatásából épülhetett meg. Már csak ezért is nyilvánvaló, hogy a versenysport által igényként felmerülő idősávokat kiemelten kell kezelnünk. Az üzemeltető Ceglédi Vasutas SE a működtetés során próbálja megtalálni azt az egyensúlyt – amit nagyon nehéz -, hogy mindenki megelégedésére tudjunk szolgáltatni.

Nagy öröm az, hogy a vízilabda szakosztály, a közel egy évig tartó mostoha körülmény után már ismét 200 feletti létszámmal dolgozik. Az edzéseiket  fél  3-tól fél 9-ig tartják minden hétköznap. Sajnos ebben az időszakban valóban csak a 1,5 m-es medencét lehet úszásra használni. Örömteli az is, a szakosztályban sportolókon kívül egyre többen jelentkeznek úszásoktatásra is. Kiváló eredmény, hogy már 4 csoportot is tudtunk indítani. A kifüggesztett házirendben, a pénztárnál lévő medence beosztásban, valamint szóban is tájékoztatjuk vendégeinket arról, hogy melyik medencét mikor és milyen feltételekkel tudják használni.

Előfordult már mással, hogy a medencék leterheltsége miatt meggondolta magát és visszakérte a belépőjegy árát. Volt, aki ezt a belépésétől számított két óra múlva akarta megtenni, amit érthető módon nem tudtunk elfogadni. Ismerve a medencék használatából adódó problémát, dolgozóink próbálnak rugalmasak lenni, még a sokszor kellemetlen hangvétel esetén is.

Az öltözőkben óránként takarítani kell, ez ÁNTSZ előírás, mely alól nem jelenthet kivételt a férfi öltöző sem. Hiába tervezték külön a

férfi és női ,,részleget”, a működés közben világossá vált, ennek ellenére a helyiségeken belül is szükséges kabint kialakítani az

átöltözéshez. Ennek kiépítésére nemcsak a takarítás, hanem a rengeteg, oktatásra érkező kisgyerek miatt is szükség van. Ez ügyben megtettük a szükséges intézkedéseket. Természetesen az öltözőkben nem lehet, így nincs is kamera. Ez félreértés lehetett a dolgozónkkal folytatott beszélgetése során.

Bízunk abban, hogy véglegesen nem tett le uszodánk látogatásától, ugyanakkor megértését is kérjük, mert ez a létesítmény – mint ahogy az Ön által idézettekben is elhangzott – tényleg egyszerre próbálja és fogja szolgálni a verseny- és szabadidős sportot, a testnevelés órákat és az úszásoktatást is. Ez pedig nem egyszerű feladat. Reméljük az Önt ért kellemetlenségek ellenére hamarosan vendégeink közt tudhatjuk!

Tisztelettel: Ceglédi Vasutas Sport Egyesület Üzemeltető”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd “reménységei”

Az immár hagyományosan megrendezett Reménységek Kupáján 4 játékossal szerepelt...

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...