14.9 C
Cegléd
2025. április 21. hétfő
spot_img

Cegléden kampányolt Bajnai Gordon

Országjáró körútjának egyik állomásaként tartott utcai fórumot március 24-én Cegléden a Szabadság téren Bajnai Gordon, volt miniszterelnök, az Együtt-PM elnöke, a baloldali pártszövetség képviseletében. A rendezvényen a ceglédi központú választókerület jelöltje Romhányiné dr. Balogh Edit mellett részt vettek a helyi MSZP, DK és a Modern Magyarországért Mozgalom képviselői és aktivistáik is. Bajnai Gordon mintegy 50 érdeklődő előtt tartott beszédet a szakadó esőben.

Beszédében biztatta az aktivistákat a szavazásra, mint elmondta: „aki otthon marad, az Orbán Viktort és rendszerét támogatja.” Bajnai bírálta a kormány intézkedéseit, például a Moszkvával kötött hitelszerződést: „Paks a szimbóluma annak, hogy Magyarországot rosszul, és rossz irányba kormányozzák. Ha ez a kormány maradna, akkor Magyarország valószínűleg kiürülne. Vagyis, ha Orbán Viktor kormányzása marad, akkor egy idő után már csak a nyugdíjasok, a közmunkások, és a trafiktulajdonosok maradnak majd.”

Mint mondta: ezt a folyamatot kell megváltoztatni. Bajnai Gordon szerint a kormány fölmondta a szolidaritás szerződését, de ők ezt újrakötnék, ha megnyernék a választást. „Egy igazságos, kétkulcsos adót vezetünk be, ami munkahelyeket teremt azoknak is, akiknek ma nincs” – nyilatkozta a Kormányváltás egyik vezetője.

Ígéretet tett arra is, hogy megválasztásuk esetén a havi 100 ezer forintnál kevesebb pénzből élő nyugdíjasok évente 24 ezer forint gyógyszertámogatást kapnának. A 250 ezer új munkahely mellett pedig olyan oktatási rendszert hoznának létre, amelyben a tehetség és a szorgalom számít a felsőoktatásba való bekerülésben. 

Romhányiné dr. Balogh Edit abonyi polgármester, a baloldali ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje rövid beszédében arról beszélt, hogy a jelenlegi kormánypárti képviselőt, Földi László polgármestert „le kell váltani, mert nem rendelkezik akkora lobbitevékenységgel, ami látszana a városon vagy a térségen, csupán a jelenlegi kormány bábja a Parlamentben.” Romhányiné biztatta a jelenlévőket szavazzanak rá.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...

Sikeres tavaszi szezonkezdet a Ceglédi VSE fitkideseinél

A Ceglédi VSE fitkidesei a tavaszi versenyszezont a III....

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre...