7.2 C
Cegléd
2025. március 23. vasárnap
spot_img

Rettegtek a focisták az edzőtől

A Magyar Nemzet Online cikke szerint elfogyott a türelem az NB II. egyik kiesőjelöltjénél, a Ceglédnél. A csapat a hétvégén méretes zakóba szaladt bele hazai környezetben, a Békéscsaba 7-2-re nyert a Pest megyei csapat otthonában, a ceglédiek így továbbra is hátulról a harmadikak a tabellán, amely a szezon végén már azt jelentené, hogy a csapat megy az NB III.-ba.

„Hét éve már dolgozott nálunk Kiss László, nagyszerűen, s tavaly ősszel is a régi, szép emlékek hatására hívtuk vissza Ceglédre. Sajnos azonban nem azt a Kiss Lacit kaptuk vissza, akit hét évvel ezelőtt megismertünk…” – mondta az mno.hu-nak Horváth József klubelnök (képünkön jobbra).

Horváth azt is elárulta, hogy az edzések színvonalával és intenzitásával nem volt probléma, szerinte olyanokkal az NB I.-ben sem találkozni. Ugyanakkor a 64 esztendős Kiss László személyisége mintha megváltozott volna.

„Pszichésen szétzúzta a játékosokat. Szabályosan rettegtek tőle, folyton éreztette velük, mennyire rossz futballisták. Megérkezése után egy héttel azt nyilatkozta, szenzációs a játékosállomány, aztán néhány fordulóval később már legszívesebben a fél csapatot elzavarta volna, mondván, hogy alkalmatlanok. És folyton ellenségképet gyártott, meggyőződése volt, hogy mindenki ellene van. Az utolsó csepp a pohárban a Békéscsaba elleni meccs volt, amelyen 1–0-ra vezettünk, remekül játszott a csapat, aztán a 19 éves védőnket, Szabó Martint kiállították, mert összehozott egy tizenegyest, és akkor összeomlott a csapat.”

A helyét Szabó István veszi át, aki korábban a Paksnál és a Kecskemétnél volt másodedző. A hétvégén, a Vasas ellen debütálhat a Fáy utcában, a két csapat közt öt hely és hét pont jelenleg a különbség.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Közadakozás a labdázókért

A mai testületi ülésen dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő...

Cegléd a 8 között

A Női NB I. A bajnokság 22. fordulójában a...

Madárinfluenza Törtelen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága által megküldött...

Vonatról követték, majd kirabolták – gyorsan elfogták őket

Március 15-én egy nő a Nyugati pályaudvarról tartott Ceglédre...

Lecsaptak a „kristályt” áruló ceglédi nőre a rendőrök

Egy ceglédi nő 2024 elején kezdte árusítani a „kristály”...