-1.1 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

Nagy szakmai elismerés a ceglédi tanulóknak

Az asztalosipari szerelők gyakorlati vizsgáján egy komplett éjjeliszekrényt kellett elkészíteniük tömör fa fronttal és bútorlap korpusszal. A tanulók önállóan, a képzés során megszerzett ismereteikre, tapasztalataikra hagyatkozva oldották meg vizsgafeladataikat, 6 óra alatt.

A verseny után fáradtan, de bizakodva fogyasztottuk el ebédünket. Ebéd után vendéglátóink idegenvezető segítségével megmutatták Győr műemlékeit, nevezetességeit. Meglátogattuk a Rába és a Duna összefolyásánál fekvő Káptalandombon található győri bazilikát, valamint a Püspökvár tornyát, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. A harmadik napon a végső tudáspróbára került sor. Az asztalosoknak szóbeli vizsgafeladatokon keresztül kellett bemutatni felkészültségüket. A számítógépes adatrögzítőknek pedig adatvédelemből kellett tanúbizonyságot tenni naprakész tudásukról. 

Délután 2 órakor eljött a várva várt pillanat: az ünnepélyes eredményhirdetés, a verseny zárása. Az asztalosipari tanulók valamennyien jól szerepeltek. Felkészültségükkel elérték, hogy a tanév végi szóbeli vizsga alól mentességet kapjanak és ez a vizsgamodul a szakmunkás bizonyítványukba 100%-os teljesítménnyel kerüljön bejegyzésre. Az öt fő számítógépes adatrögzítő két-két modulból kapott vizsgamentességet és az ő szakmunkás bizonyítványukba is 100%-os teljesítménnyel jegyzik be ezeket a jegyeket. 

Külön öröm, hogy Farkas Lajos 12. osztályos tanuló az országos tanulmányi verseny III. helyezését érte el. Nem kis büszkeségünkre szolgál, hogy további két tanulónk a verseny külön díjait nyerték el. Ők név szerint: Antal Judit és Seres Hajnalka 12. osztályos tanulók.

Fotó: Seres Hajnalka

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem miatt körözik Hup Teodórát

Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Hup Teodórát kábítószer-kereskedelem bűncselekményének...

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...