21.6 C
Cegléd
2025. május 21. szerda
spot_img

Üresen maradt a gólyafészek

Még tavaly tavasszal nagy port vert fel a volt Pevdi területén, a Déli és Mizsei út sarkán lévő gólyafészek-ügy. Akkor a gyár tulajdonosváltása miatt építkezés zajlott a területen, amelynek során a kéményt – amelyen a fészek volt – rossz statikai állapota miatt elbontották. A gólyák védelmében sokan felléptek, a Duna-Ipoly Nemzeti Parknál feljelentést is tettek. Mint utóbb kiderült a gyár új tulajdonosa nem tudta, hogy kérnie kellett volna a gólyafészek áthelyezését és ígéretet tett arra, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Parknál segítséget kér fészek-ügyben, „a sértetlen fészket az eredeti helytől kb. 3 méterre visszaraktuk a tetőre, egy vasszerkezetre, ami (…) magasabban van, mint egy villanyoszlop. – nyilatkozta, a környezetvédők csupán azt kérték, hogy „ősszel, amikor elrepülnek a gólyák, még magasítsunk a fészek magasságán két métert.” 

Úgy tűnt megoldódik a gólyafészek ügye, hiszen a madarak birtokba vették az új helyet. Idén tavasszal nagy izgalommal várták az állatbarátok a gólyacsaládot, azonban csalódniuk kellett.  

B. Lajosné olvasónk írt levelet a Panorámának a friss fejleményekről: „Sajnos, városunk egy gólyafészekkel szegényebb lett, a volt Pevdinél, a Déli és Mizsei út sarkán. Az üres fészek mementóként áll a helyén – még. A hím gólya visszajött egy napra, bizakodtunk, hogy marad, de sajnos nem maradt. Nem szerette a tőle szinte méterekre folyó építkezés zaját. Az eredeti kéményt, amin a fészek állt lebontották, a tavaly megígért fészekmagasítás nem történt meg. Sajnáljuk és fel vagyunk háborodva! 

Ez a gólyafészek évtizedek óta itt van, jobban mondva volt. Több építkezést megélt, soha senki nem nyúlt hozzá, óvtuk és védtük. Volt, hogy a Tűzoltóságtól kértünk és kaptunk segítséget, ha valamelyik kis gólya fennakadt a villámhárítón. Ez a fészek a környék és a város – mondhatom nyugodtan – nevezetessége volt. Minden tavasszal figyeltük, megérkeztek-e már a gólyáink? Nyáron figyeltük a kis gólyák szárnypróbálgatásait, az őszt az jelentette, ha elmentek a madarak. B. Lajosné”

Fotók: Fent az üres fészek ma reggel – Alul a tavalyi költöztetés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Pénz nélkül nincs fejlődés – de Ceglédnek több kell ennél!

Pénz nélkül nem lehet fejleszteni semmit. Egy város működtetése...

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...

„A ceglédi iparosokban van civil kurázsi”

A Cegléd és Térsége Ipartestület megtartotta éves közgyűlését. A...