15.6 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Tamás továbbra is világelső

Kiadta a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) az áprilisi kötöttfogású világranglistáját. Magyarország birkózói közül ketten is az élen állnak, közülük az egyik Lőrincz Tamás, aki 71 kilóban világelső, de előnyét tovább növelheti ezen a hétvégén a finnországi Európa-bajnokságon A világranglistán egyébként több magyar név is szerepel: 80 kilóban Bácsi Péter világelső, 85 kilóban Lőrincz Viktor negyedik, 98 kilóban Kiss Balázs harmadik, míg 130 kilóban Deák-Bárdos Mihály tizenkettedik és Lám Bálint a tizennegyedik helyen áll!

A FILA először a tavalyi évben vezetett világranglistát, januártól azonban már minden kategóriában a nyolc új súlycsoport szerint készítette el a lajstromot, melyen a kötöttfogású versenyek eredménye alapján Tamás rögtön az első helyre került. A múlt év végi változtatások szerint minden fogásnem (kötöttfogás, szabadfogás, nők) hat-hat kategóriával képviselteteti majd magát az olimpián, ám ezeken felül két köztes súlycsoportot is bevezettek. Kötöttben a játékokon szereplő 59, 66, 75, 85, 98 és 130 kg mellett más világversenyeken 71 és 80 kilóban is lehet indulni.

Fotó: sportmenu.net

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...