18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

CTV-vita

Lapunkhoz a mai napon közleményt juttatott el dr. Horváth Melinda a Pest megye 12. választókerület Élőlánc Magyarországért Párt képviselőjelöltje. A levél arról szólt, hogy az április 3-án csütörtökön délelőtt felvett, majd este a CTV-ben adásba került 8 képviselőjelölt vitája a szerződéstől eltérően nem pénteken este került ismétlésre. „Mi lehet ennek az oka? Próbáltam interneten felvenni a CTV helyi vezetőjével a kapcsolatot, akivel korábban a kampány során minden ügyben kommunikáltunk. A szerződésben egy csütörtöki esti adásról, egy péntek esti és két szombati ismétlésről volt szó. Emellett korábban a többi videóanyag mindig másnap felkerült a honlapra. Ez miért nem?” – írja a levél. A jelölt megkereste személyesen a tévé képviselőjét is, aki – többek között – elmondta péntek reggel ismételték meg a vitát.
Lapunk az ügyben megkereste a Cegléd Városi Televízió illetékesét, Pap Zsolt ügyvezető-főszerkesztőt, aki megkeresésünkre az alábbi tájékoztatást adta e-mailben: „Ellentétben Dr. Horváth Melinda országgyűlési képviselő jelölt állításával a Ceglédi TV nem szegi meg a képviselőjelöltek és a televízió által kötött megállapodást. Ellentétben a képviselőjelölt állításával megállapodásunk nem tartalmaz az internetes megjelenéssel kapcsolatban semmit. Ennek ellenére a képviselőjelöltek vitája bárki számára elérhető a www.ctv.hu oldalon az alábbi linken: http://ctv.hu/magazinmsorok.html. A Ceglédi Tv csütörtök este vetítette a majd két és fél órás országgyűlési képviselő jelölti vitaműsorát. Azt másnap, pénteken reggel mint hagyományosan, most is megismételte. Péntek este rendes adással jelentkeztünk. A mai szombati napon pedig két alkalommal, 18 órától illetve 21 óra 17-től is megismételjük a politikai vitát.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...