6.1 C
Cegléd
2024. október 16. szerda
spot_img

Irány a szavazófülke!

A mostani vasárnap a választásról szól. Nincs kampánycsend, és este hét után indulnak be igazán az izgalmas dolgok. Az index.hu összeszedett mindent, ami fontos lehet. Hol és hogyan lehet szavazni? Mikor lesz kétharmad, és mikor győzhet az ellenzék, és tudnak-e csalni az átjelentkezők? Néhány kérdés az index.hu válogatásából:

– Ikszelni kell vagy rajzolni is lehet a szavazólapra?
– Két egymást metsző vonalat kell rajzolni a választott jelölt és párt neve mellé: ez tehát lehet iksz és kereszt is.
 
– Ha nem megy elég ember szavazni, akkor meg kell ismételni a választást?
– Nem. Ma már nincs részvételi küszöb. A választás mindenképpen érvényes. Ehhez nem kell elmennie szavazni a választók legalább felének. Csak akkor nem lesz eredményes egy szavazás, ha teljes szavazategyenlőség van két jelölt között. Ebben az esetben sem tartanak második fordulót, hanem később egy időközi választáson döntenek.
 
– Az egyéni jelöltek vagy a pártlistás jelöltek a fontosabbak?
– Mivel a listákról csak 93, egyéniből pedig 106 jelölt juthat be, a mostani választáson a pártoknak elsősorban az egyéni választókerületekben lesz érdemes nyerni.

– Ha olyan pártra vagy jelöltre szavazok, amelyik nem győz a választáson, akkor a szavazatom elveszik a nagy semmibe?
– Mindenképpen érdemes szavazni, mert a vesztes és a győztes szavazatok is hasznosulhatnak. A szavazat csak akkor veszik el, ha olyan a jelöltre adják, amelynek pártja nem kerül be a parlamentbe. Ha a párt eléri az 5 százalékos küszöböt, akkor a vesztes jelöltre leadott szavazatokat hozzáadják az országos listájukon gyűjtött szavazatokhoz. Ez a rendszer azonban a győzteseket is segíti, mert a bejutott jelölteknek a győzelemhez már nem szükséges szavazatait is hozzászámolják az ő pártjuk országos listájához. Nézzünk egy példát. A választókerületben az A jelölt 8000 szavazatot, a B jelölt 4000 szavazatot kap. A vesztes B jelöltre adott 4000 szavazatot a pártja megkapja az országos listán. A nyertes A jelölt bekerül a parlamentbe, pártja pedig megkapja a győzelemhez szükséges szavazatai (4001) fölötti részt, azaz 3999-et.
 
– Mikor lesz kétharmad?
– Ha a Fidesznek 132-nél több mandátuma lesz. Ehhez a számítások szerint a 106-ból körülbelül 95 egyéni választókerületben kell nyerni. Korábbi becslésünk szerint a 106 egyéni körzetből 14-ben nyerhet ellenzéki jelölt  (a kormánypártnak így 92 egyéni hely juthat). A kétharmadot az alacsony, 60 százalék körüli részvétel is segítheti. Sok függ a többi párt eredményétől is. Ha az országos listán a Fidesz 45 százalékot szerez, a baloldali ellenzék és a Jobbik pedig csak 25-25 százalékot, akkor meglesz  a kétharmad. Ha a Fidesz 45 százalék mellett a kormányváltók az országos listán 35 százalékot, a Jobbik pedig 20 százalékot ér el, akkor a Fidesznek csak egyszerű többsége lehet 115 körüli mandátummal.
Hogy győzhet az ellenzék? 
Az egyszerű többséghez legalább 100 mandátumot kellene szerezni. Erre magas, legalább 70 százalékos részvételi arány mellett van esély. Korábbi kalkulációk szerint az ellenzéki összefogásnak legalább 300 ezerrel több belföldi szavazatot kellene szereznie, mint a Fidesznek. Ha a kormányváltó szövetség ugyanúgy 2 millió szavazatot szerez mint a Fidesz, akkor a 350 ezer szavazatot szerző LMP-vel együtt sem biztos, hogy meglenne a szükséges 100 mandátum.
– Ha most nincs kampánycsend, akkor bármit lehet csinálni?
– Szinte mindent lehet – néhány kikötéssel. A tévék, rádiók, nyomtatott és online újságok megjelentethetnek elemzéseket, sőt interjúkat is a jelöltekkel. A korábbi közvélemény-kutatások adatait is meg lehet jelentetni, de exit-pollokat csak este hét után lehet közölni.  Vasárnap választási gyűlést már sehol sem lehet tartani. A szavazókör épületének bejáratától számított 150 méteren belül tilos kampányolni. Nem lehet például plakátot kirakni erre a területre, nem állhat be a szavazókör elé egy párt logójával vagy kampányszlogenjével felmatricázott autó. Nem lehet megcsinálni azt sem, hogy valaki 150 meteren túlról egy hangosbeszélőn agitálja a szavazásra érkezőket.  Az viszont nem számít kampánycsendsértésnek, ha ezen a területen kint marad a szombaton vagy korábban kihelyezett plakát. Borítékolható, hogy a pártok ezért időben elhelyezik ide plakátjaikat.
 
– Lehet tömegesen szavaztatni az embereket úgy, hogy buszokkal szállítják őket a szavazókörbe? 
– Legfeljebb kilencfős kisbuszokat lehet erre a célra használni, ennél nagyobb járművet nem. Azt semmi nem tiltja, hogy valakik autóval egész nap szállítsanak szavazókat voksolni.
 
– Mikor lesz eredmény?
– A Nemzeti  Választási Iroda csak akkor kezdi el nyilvánosságra hozni az eredményeket, ha mindegyik szavazókör bezár. A sok átjelentkező miatt biztosra vehető, hogy néhány szavazókört este hét után is nyitva kell még tartani. Az első eredmények ezután elég hamar megjelennek a Valasztas.hu-n és természetesen az Indexen is. Ekkor kezdik el összeszámolni a levélben berékezett szavazatokat is. Késő estére már nagyrészt látható lesz az előzetes eredmény.  

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd “reménységei”

Az immár hagyományosan megrendezett Reménységek Kupáján 4 játékossal szerepelt...

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...