9.6 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Közel négyezer résztvevő

Nyársapáton a helyi iskola fennállásának 45. évfordulóját is ünnepelte az ötszáznál is több jelentkező. A helyi iskola és az abonyi Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjaiból összeállított két váltó tagjaihoz lehetett csatlakozni, akik a települések határtáblái között 20 fős csapatként összeállva futottak.

A rendezvény második napján, Tápióbicske főterén egy tűt sem lehetett leejteni a rajtra várakozók tömegétől. A helyi iskola teljes létszámmal felsorakozott, de több százan érkeztek a távolabbi Bényéről. Pándról, Úriból és Pilisről is. Először a kerékpárosok, azután a futók, a nordicozók, végül a gyaloglók indultak a Nagykáta határában lévő 1848-as emlékműhöz. Két kilométeres sor kígyózott az út jobb oldalán. A másikon két motoros rendőr folyamatosan vigyázott mindenki épségére. A szobor mögött felállított célban már várták őket a szomszéd településről rövidebb távot teljesítők. 

Az eredményhirdetés után több iskola képviselője szalagtűzéssel emlékezett szabadságharcos elődeinkre. Később sokan csatlakoztak a már hagyománnyá vált, az 1849-es tavaszi hadjárat győztes csatáját idéző tápióbicskei hídi csata és az ehhez kapcsolódó megemlékezések rendezvényéhez. Csákóval a fejükön részt vettek az élő történelem óra  programjában is.

Közel harminc intézmény fenntartói, vezetői és pedagógusai közreműködtek abban, hogy rendezvényünk sikeres legyen. A ceglédi, nagykőrösi, és nagykátai rendőrkapitányság és a hozzájuk tartozó települések munkatársai, a csemői, nyársapáti és a többi település polgárőrei segítettek, hogy a résztvevők a közúti forgalomban is biztonságban érezhessék magukat. 

A REMDEZVÉNYT A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG TÁMOGATTA!

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...