14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Földi László átvette mandátumát

A Városháza dísztermében vette át országgyűlési képviselői mandátumát Földi László, aki az április 6-i választáson a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként a legtöbb, 18.732 szavazatot kapta. A mandátum ünnepélyes átadásán jelen volt több helyi intézmény vezetője és a kampányban a képviselőt győzelemre segítő szervezők is, de ott volt Romhányiné Balogh Edit, Abony polgármestere, aki a baloldali összefogás színeiben indult a választáson, illetve Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere, és a korábbi Pest 16.vk. országgyűlési képviselője is.

– A törvényben meghatározott határidőig nem érkezett fellebbezés, így a választás eredménye jogerőssé vált – ismertette a választókerület választási bizottságának elnöke, Farkasné dr. Piroska Emőke a szerdai eseményen. A választási bizottság tagjainak mandátuma ezzel lejárt. 

Földi László elsőként a családjának köszönte meg, hogy kitartott mellette, de köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a kampányban, mellette állt, vagy elment szavazni, függetlenül attól, hogy kire adta le a voksát, hiszen a szabad választás lehetősége a demokrácia kiteljesedése. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, ettől a perctől többé nem a Fidesz-KDNP jelöltje, hanem a választókerület mind a 10 településének országgyűlési képviselője, akinek az a feladata, hogy mind a majd’ százezer itt élő ember érdekeit képviselje.

A jövőre nézve Földi László először az infrastruktúra fejlesztését emelte ki, különösen az M4-es és az M 8-as út megépítését, aminek köszönhetően több munkahely jöhet létre a környéken. – Kerékpárútra van szükség Cegléd és Csemő, valamint Cegléd és Nagykőrös között, hiszen ezeken az utakon jelenleg életveszélyes biciklivel közlekedni – mondta Földi László. Az országgyűlési képviselő lovas rendőrség felállítását szorgalmazza a tanyavilágban, illetve felhívta az illetékesek figyelmét egy térfigyelő kamera-hálózat fejlesztésére kiírt pályázatra.

Az Európai uniós források elosztása szempontjából ugyan hátrányos helyzetben van a térség a régiós besorolása miatt, ugyanakkor azt már sikerült elérni, hogy az itteni kis- és középvállalkozások 55 százalékos támogatási intenzitással pályázhassanak, amit a hazai források tesznek lehetővé. Földi László emellett a sportcélú fejlesztéseket is a kiemelt feladatok között említette.

FOTÓK az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...