14.1 C
Cegléd
2025. május 7. szerda
spot_img

Kiemelt Vodafone üzlet nyílik

A Kossuth Ferenc utca és a Múzeum utca sarkán lévő Kiwi, majd kínai ruházati áruház helyén nyílik hamarosan az új design-nal kialakított Vodafone üzlet, mely a Szabadság térről költözik át. Május elejétől kezdődnek meg az átalakítási munkálatok. 

A GSM Takács Kft. 2003 végén kezdett el tevékenykedni a mobilkommunikáció területén. Ekkor nyitották meg első üzletüket. 2008-ban a ceglédivel együtt már két Vodafone kiemelt partneri üzlettel büszkélkedhettek. Az évek folyamán a budapesti Árkád Üzletházban, Nagykőrösön, Szigetszentmiklóson, a Pólus Center Üzletházban, a Corvin Plázában és Szegeden is nyitottak Vodafone partnerüzleteket. 

– Az üzleteink közül három, az Árkádban, Pólusban és Szegeden található boltok „kiemelt” státuszban működnek, ami azt jelenti, hogy itt már megújult arculattal, extra szolgáltatással várjuk leendő és új ügyfeleinket. – tájékoztatott a ceglédi üzlet vezetője, Rózsa Krisztián. – A költözés után Cegléden magunk is megtapasztalhatjuk az új design szerint kialakított üzlet plusz előnyeit: közel 30 működő bemutató készülék, nagyobb ügyfélkiszolgáló tér, illetve technikai szakértő támogatása. Természetesen az üzlet megjelenésében is változik majd. A meglévő piros-fehér színkombináció már a múlté. Helyette a barna és a piros színek harmóniája várja majd az ügyfeleket. Üzleteink portfóliójában a mobilkommunikációs hang, valamint szélessávú adatszolgáltatások lakossági és vállalkozói ügyfelek számára egyaránt megtalálhatóak. Értékesítési pontjainkban az új szerződéskötések mellett lehetőség nyílik számos készülék azonnali kipróbálására, mobil internet gyorsaságának tesztelésére, egyenleg feltöltésre és befizetésére, kiegészítők vásárlására, továbbá szinte minden ügyfélszolgálati teendő elvégzésére. Szakképzett mobilkommunikációs tanácsadók várják Önöket hamarosan új helyen új környezetben!

(A nagyobb képen a legutóbb megújult albertirsai üzlet belső tere látható)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...