Természetesen nem ez volt az egyetlen gyászhír a városban. Meghalt Pál Mihály volt ’48-as honvéd, a „nagy idők tanúja” – ahogy akkoriban nevezték a szabadságharc névtelen félisteneit. Sokan meggyászolták B. Molnár Sámuelt, aki korábban országgyűlési képviselő, polgármester, a helyi ellenzéki párt vezetője, a ceglédi 100-as küldöttség elnöke, a református egyház főgondnoka, de mindenekelőtt Kossuth Lajos feltétel nélküli rajongója volt! A helyi közélet meghatározó egyéniségei közé tartozott, bár szenvedélyes modorával sikerült sok ellenséget is szereznie magának.
Néhány igazi, az akkori Cegléden megszokott hír sem maradhat ki ebből a felsorolásból. Azt is megírták az újságok, hogy özvegy Glauisus Adolfné étkezdét és kóser füstölthús-üzletet nyitott a Jászberényi úton, S. Pálinkás hangszerész pedig pathéfon beszélőgépet és lemezeket kínált a vásárlóknak. Az Uránia moziban az „Atlantis” című drámát vetítették, Miklóssy Gábor színigazgató társulata viszont kinetophon előadás keretében a „Csodaváros” című bohózatot adta elő a közönségnek. A film még egy fontos hírben szerepelt az 1914-es ceglédi sajtóban. Ezt a „Czegléd” című hetilap örökítette meg; a tudósító arról számolt be röviden, hogy Károlyi Mihály június 12-ei ünnepélyes fogadásáról és programbeszédéről a Pathé filmgyár megbízásából egy helyi vállalkozó, Tóth Alfréd felvételeket készített. Ez az első filmfelvétel a városról, később az Urániában is vetítették; ki tudja, valahol létezik-e még…
Júliustól megszűntek a békebeli hírek. A hangulat még lelkes és bizakodó, de az események már baljós jövőt sejtettek, hiszen július 26-án dobszóval hirdették meg a részbeni mozgósítást és az első tartalékosok még aznap, a népfelkelők pedig másnap elindultak a városból. Azzal a reménnyel mentek, hogy mire a levelek lehullanak majd, ők már újra itthon lehetnek…
