22.1 C
Cegléd
2025. július 14. hétfő
spot_img

Cegléden az akácméz a legnépszerűbb

„A Duna-Tisza közi méhészetekben, például Nagykőrös, Cegléd térségében 25–30 százalékosra becsülik a rovarállomány pusztulását. Az úgynevezett méhcsalád összeomlás nem új jelenség, de az utóbbi időben aggasztó méreteket öltött. Az idei tavaszon számolnak a szakemberek azzal, hogy helyenként akár teljesen elpusztulhatnak a méhek.” – írta a baon.hu, főként Bács-Kiskun megyei adatokra hivatkozva. Lapunk utánajárt annak, valóban ilyen kritikus-e a helyzet Cegléden. 

A zöldség és gyümölcspiacon árusító Bálint László méhész azt nyilatkozta lapunknak, hogy egy-egy méhanya, méhcsalád pusztulása természetes, ilyen itt is történt a gazdáknál, de tömeges pusztulásról nem tud.

– A következő évi betelelés sikere azon múlik, hogy előző év augusztusától hogyan készíti fel a gazda a méheket a téli hónapokra. Az erőteljes, egészséges családoknál ritka a tömeges pusztulás. Sok környékbeli méhészt ismerek, de nálunk nem jellemző a méhcsaládok nagyszámú pusztulása. Sikeres volt az áttelelés, a repce pedig már szépen virágzik, inkább az utóbbi napok mostoha időjárása az, ami nem kedvez a gyűjtésnek.

A termelőtől megtudtuk Cegléden a legkedveltebb méz továbbra is az akácméz. Ezt követi a napraforgó, a selyemfű, másnéven vaddohány, majd a repceméz. Ez utóbbit azok is fogyaszhatják, akik más mézfajtát nemigen, magas gyomorsavuk miatt. A repceméz azonban nem savas, sőt közömbösíti például a kávé csersavtartalmát is. Bálint László tapasztalatai szerint Cegléden nő nemcsak az érdeklődés, de a mézfogyasztás mennyisége is, ami azért is fontos, mert e természetes táplálék rendkívül egészséges, sőt betegségmegelőző szerepe is van.

A méhészeknek mostanában fejfájást az Alföldön nem annyira a méhcsaládok pusztulása, hanem legértékesebb méhlegelőjük az akácerdőket írtani szándékozó uniós rendelkezés okoz.

– Az unió szerint az akác tájidegen fafajta. Az Alföldön azonban ez a tény nem állja meg a helyét, itt jellemzően honos, azóta, hogy a 18. században Tessedik Sámuel betelepítette a homok megfogására. Ezzel az érvvel fordultak a méhészek, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával az Unióhoz. –  tette hozzá a ceglédi méhész, aki reménykedik a pozitív elbírálásban, márcsak azért is mert március óta a hungarikumok sorába tartozik az akácfa és a virágjából készülő méz is.

Fotó: Petneházi Gergő

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...