9 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Ösztöndíjakat írt ki a Gimnázium

 

Alma Mater Ösztöndíj 

A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban működő Alma Mater Alapítvány pályázatot ír ki a 2013/2014-es tanévre főiskolán vagy egyetemen továbbtanuló volt diákjai számára.

Az alapítvány anyagi helyzete csak néhány pályázó támogatását teszi lehetővé.

Feltételek:

1. Elsősorban szerény anyagi körülmények között élő családok gyermekei pályázhatnak.

2. Első diploma megszerzésére irányuló, nappali tagozatos képzésben résztvevők adhatnak be pályázatot, akik rendelkeznek legalább 1 év lezárt tanulmányi eredménnyel.

3. 3,5 fölötti tanulmányi átlaggal rendelkeznek vagy olyan tanulmányi eredménnyel, amely az adott felsőoktatási intézményben tanulmányi ösztöndíjra jogosít.

A pályázat formai követelményei:

Minimum 1, maximum 2 gépelt oldal (Times New Roman, 12-es betűtípus, 1,5-es sortáv), amelyen a pontos elérhetőséget (név, cím, telefonszám, e-mailcím) is tüntessék fel.

A pályázathoz az elvégzett évről a leckekönyv fénymásolata, valamint a jelenlegi félévről az iskolalátogatási igazolás kell.

Mivel a kuratórium döntése után a pénz kifizetése átutalással történik, ezért szükséges a pályázó pénzintézetének neve és pontos bankszámlaszámának feltüntetése is.

A pályázatot elektronikusan (cklg@cklg.hu címen „Alma Mater Ösztöndíj” tárgymegjelöléssel) vagy személyesen is le lehet adni a gimnázium titkárságán.

A pályázat beadásának határideje: 2014. május 30.


Szénás Pál Ösztöndíj 

A Kossuth Gimnáziumért Alapítvány ösztöndíjat hirdet olyan, a Ceglédi Kossuth Gimnáziumban érettségizett, egyetem nappali tagozatán első diploma megszerzése érdekében tanuló, szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező diáknak, aki legalább egy évet már elvégzett jelenlegi felsőfokú intézményében.

Ösztöndíj csak egy évre adható, pályázni minden évben lehet, díjat évente 1, maximum 2 fő kaphat.

A pályázat benyújtásának módja:

Minimum 1, maximum 2 gépelt oldal (Times New Roman, 12-es betűtípus, 1,5-es sortáv), amelyen a pontos elérhetőséget (név, cím, telefonszám, e-mailcím) is tüntessék fel.

A pályázathoz az elvégzett évről a leckekönyv fénymásolata, valamint a jelenlegi félévről az iskolalátogatási igazolás kell.

Mivel a kuratórium döntése után a pénz kifizetése átutalással történik, ezért szükséges a pályázó pénzintézetének neve és pontos bankszámlaszámának feltüntetése is.

A pályázatot elektronikusan (cklg@cklg.hu címen „Szénás Pál Ösztöndíj” tárgymegjelöléssel) vagy személyesen is le lehet adni a gimnázium titkárságán.

Az ösztöndíj beadásának határideje: 2014. május 30.

Cegléd, 2014. április 17.

Dr. Kürti György a kuratórium elnöke

 

 

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...