26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

A Klément Családi Borászaté a város bora

Cegléd Város Önkormányzata és a Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend idén is pályázatot írt ki Cegléd Város Bora kiválasztásra, melyre április 25-én került sor a Városháza dísztermében. Városunk közéleti személyiségei ez évben 8 féle bor közül választották ki a győztes fehér- és vörös bort, mely díjak ünnepélyes átadására a VII. Bor- és Laskafesztivál rendezvényen kerül sor június 21-én.

A verseny előtt Hegedűs Ágota alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a borrend nagymestere, Simon Ernő nyitotta meg a választást, ahol 6 fehér és 2 vörös bor (köztük egy rozé) versenyzett a Cegléd Város Bora címért. Az elbírálásnál minden zsűritag kapott egy borbíráló lapot, melyen értékelni kellett a borokat színe, illata, tisztasága, íze és összhatása szerint.

Mivel a borok címke nélkül, letakarva kerültek felszolgálásra, így a bírálók nem tudhatták, hogy kinek a borát kóstolják. A borbíráló lapok pontszámai alapján mindenki kiválasztotta a számára legkedvesebb fehér- és vörös bort, aminek számát egy cédulára felírták. Ezek alapján kerültek kihirdetésre a győztes borok. Fehér bor kategóriában cserszegi fűszeresével, a vörös boroknál pedig kékfrankos rozéjával lett a győztes a Klément Családi Borászat.

FOTÓK az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...